My Erasmus-Adventures in the Netherlands: Belgium, Luxemburg

Ha észrevetted, hogy az utóbbi időben viszonylag ritkán jelentkezem, akkor rendkívül jó megfigyelő vagy. Ez többek közt annak köszönthető, hogy 1,5 hétig szünetem volt a suliban (arról majd a következő bejegyzésben mesélek) és nem igazán ültem gépközelben, másrészt sajnos beteg vagyok. Fogalmam sincs hol, hogyan és mit szedtem össze, de lázasan nyomom az ágyat. De gondolkodjunk pozitívan, legalább van időm most írni nektek egy picit.

Legutóbbi bejelentkezésem óta elég sok országban megfordultam. Újra. A szünet előtti utolsó hétvégét 99%-ig a Benelux államokban töltöttem. Péntek este elvonatoztam Maastrichtba Andráshoz. Ezen a vonalon a kalauz lassan már előre köszön nekem. (Bár ez nem újdonság, mert eddig is volt olyan udvarias, hogy előre köszönt)

Szombati napra Luxemburg ellen ötlöttünk ki merényletet, város, vagyis ország látogatás (bár ha figyelembe vesszük az állam méreteit, ez a kettő nem is áll olyan távol egymástól) formájában. A reggel nagyon vidáman indult, egy kis meglepetés várt a reggelizőasztalon, húsvétra való tekintettel:

Körülbelül 10 óra körül nekivágtunk az útnak, ismét segítségül hívva a GPS-t (női hangra állítva), biztos, ami biztos. Rengeteg mende-monda, szállóige, cslaádi történet kering már eme nemes készülékről, nekünk azonban valóban mindig tud meglepetést okozni. Nem hiába mondta András, hogy neki két nő bizony már sok a kocsiban. Dél körül érkeztünk meg Luxemburgba. Mármint a városba. Ami nem a legjobb időpont, ha észrevesszük, hogy ez bizony jobb helyeken lassan ebédidő. Nincs is szebb, mint egy ország-város látogatást étteremben indítani, hogy utána az ember a legnagyobb jóindulattal is csak gurulni tudjon tovább, elpilledve, a délutáni szieszta után epekedve. De ha enni kell, hát enni kell. Egy nagyon szép és igényes tér teraszai között válogattunk. Leültünk egy szimpatikus asztalhoz. A rendelés viszonylag nehézkes volt, mivel ezen a környéken ritkaság számba megy, ha valaki a francián kívül egyéb nyelvet beszél. Igaz ez a vendéglátóiparra is. Egy szem pincérnő volt, aki gagyogott valamit angolul, de így is körülbelül 70%-ban sikerült azt kapnunk, amit rendeltünk. Drágán ettünk tűrhetőt, végül is ez a tapasztalat. Bár az adagokkal nem volt gond, így sajnos a kipécézett BananaSplit-nek már nem jutott hely a pociban. Gyönyörű nyárias idő volt, 29-30 fok körül. Gondoltuk a legegyszerűbb módja a város megismerésének a turistabuszos kirándulás, hiszen idegenvezetéssel meglátogathatjuk, amit a szervezők arra érdemesnek találnak. Persze ennek semmi köze ahhoz, hogy egy icipicit is lusták lennénk sétálni. Semmi.

A város nagyon gyönyörű, teli tele parkokkal, zöld részekkel, szurdokokkal. ÉS persze nem csupán emiatt jó itt élni. Az életszínvonal az egész EU-n belül itt a legmagasabb. Ha az EU átlag a 100, akkor Luxemburgban 450 körül. (pont, %, nem tudom hogy mérik, de a lényeget szerintem így is le lehet szűrni.)

Ha azt írom, hogy azon már meg sem lepődtünk, akkor ez nem teljesen igaz, de olyan eszméletlen eső és vihar kerekedett azután 15 perccel, hogy felszálltunk a nyitott túristabuszra és elkezdtük utunkat, hogy a dézsából öntenék nem a legjobb kifejezés. Mi bírtuk a legtovább, utolsóként adtuk meg magunkat a hatalmas cseppeknek és kiszálltunk. Egy bő fél óra után nagyjából elállt az eső, úgyhogy mentünk még egy kört. (A jegyek 24 óráig érvényesek)

Sajnos egy picit csecsemő-üzemmódban vegetálok, ha utazok, és 3 óránként ennem kell, és még az alvásra is igényem lenne, de próbálom tartani magam. Visszatértünk a „már-már jól ismert” teraszunkra és megrendeltem a vacsorám. Abban biztos vagyok, hogy 10 szülőből 9 biztos, hogy nem ajánlja azt a táplálkozási formát, amit a hétvégén folytattam. Vacsorára megrendeltem magamnak a BananaSplit-et.

Ezután vissza a kocsihoz, betápláltuk a GPS-be az új koordinátákat és várfelfedező túrára indultunk. (Ha már LuxemBurg, ha értitek). Szerencsére az ország méretei fordított arányosságban állnak a benne fellelhető szépségekkel. Több várat és falucskát is felkerestünk, nagyon hangulatos volt, főleg sötétedés után kivilágítva. Mutatok pár képet:

Egész különleges élmény volt egy nap 4 országban lenni: Hollandia, Belgium, Luxemburg, Németország.

Elég későn értünk haza, körülbelül éjfélkor. Én elfogyasztottam éjszakai vacsorámat (tudom-tudom rossz szokás), majd irány az ágy. Vízágy. Még mindig Balaton-érzésem lett, mikor belefeküdtem.

Vasárnap Belgiumot vettük célba, a könnyebb elérhetőség érdekében vonattal. Maastrichtból Liegebe, ott átszállás, majd következő állomás már Brüsszel. Olcsóbb és gyorsabb, mint kocsival. A liege-i állomás teljesen új és gyönyörű, érdemes vetni rá egy pillantást:

Belgiumban szintén tombolt a nyár. Nem vagyok egy ruhás-szoknyás típus, de most bevállaltam. Megint dél körül értünk Brüsszelbe, ami annyit tesz, ebédidő. És én már megint kiválasztottam a legtáplálóbb gyerekmenüt ebédre: Brussels Wafel

Én ekkora gofriszerűséget még nem láttam, eperrel és tejszínhabbal rendeltem, de bármilyen feltét kérhető, ha elég vastag a tárca. Igazából nekem tényleg pont elég volt ebédre. A pincérek nagyon érdekesen működnek. Én nem állítom, hogy kedvesebbek és segítőkészebbek, ha borravalót kapnak. Lehet csupán a véletlen műve, hogy a motiváció egy ágát fedeztem fel ebben a módszerben. Amikor fizetés előtt kérdeztük meg a felszolgálót, hogy hogyan juthatunk el az Atomiumhoz, rábökött egy irányra, „arra”. Közben jeleztük, hogy fizetnénk, és pár eurócskával több landolt a tálcán. Kérés nélkül megindult a fiatalember nyelve, sőt, egy cetlire még fel is írt nekünk mindent pontosan, metró vonal számot, megállókat. Úgyhogy szerencsére megtaláltunk mindent, amit szerettünk volna, Atomiumot, MiniEurope kiállítást, városnéző buszoztunk.

ATOMIUM

Széchenyi fürdő a MiniEurope kiállításon

Nagyon kellemes nap volt ismét. Vettem belga csokikat, ittunk belga söröket. Mi kell még…? J

A hétfői nap majdnem országon belül telt. Egy kis Limburg megyei (Dél-Hollandia) felfedezőutat tervezünk. András egyszer azt mondta, hogy aki ott születik, az el sem szeretne menni onnan. Igazából megértem. Olyan gyönyörű az egész vidék. „Mini Svájc”-nak is nevezik, mert annak ellenére, hogy Hollandia területének több, mint fele a tengerszint alatt helyezkedik el, itt dombocskák teszik izgalmassá a tájat. Gyönyörű völgyek, legelők, kastélyok. Egyszerűen jó volt csak ülni a kocsiban, nézni ki az ablakon és élvezni az egészet.

Ellátogattunk egy amerikai háborús temetőbe is, ez Valkenburgben van. Még Bush is járt itt leróni kegyeletét a fiatal katonák sírjai előtt. Eddig ilyet csak filmekben láttam. Elképesztő élményt nyújtott a több ezer fehér kőkereszt. Tiszteletet parancsoló, mégis békés. Ráadásul a falu lakóinak összefogását jelzi, hogy egy "örökbefogadási" programot találtak ki. A lakók kiválasztottak egy-egy sírt, melyet rendszeresen látogatnak és gondoznak, friss virágot visznek. És ami még különlegesebbé tette az egészet, magyar katonák neveit is felfedeztem 1-1 kereszten. (pl Kovács) Tisztelet nekik.

Eddig azt gondoltad, hogy lehetetlen egy időben három országban lenni? Dehogyis. Csak látogass el a hozzád legközelebb eső ponthoz, ahol 3 szomszédos ország találkozik. Ahol mi jártunk, ott Hollandia, Belgium és Németország térképészeti határai húzódnak.