Gasztro utazás

Az elmúlt bő egy hétben megint rengeteg minden történt. Az a baj, hogy ha minden napom mind a 24 óráját szeretném elmesélni, akkor akkor egyrészt a kutya sem olvasná a blogot, másrészt olyan sokáig tartana, hogy utána nem lenne miről írnom. Bár ez az okfejtés kicsit fárasztó, valóban. Mentségemre legyen szólva, hogy napok óta beadandókat és előadásokat írok/tartok. :) (Ezt csak azért írtam le, hogy érezzétek: igen, tanulok is :) )

Igazából most néhány napot szeretnék kiemelni és elmesélni, hogy picit átfogóbb képet kapjatok Hollandiáról, az itteni életről, lehetőségekről. Szerdától vasárnapig vendégem volt, Vera barátnőm bátyja, Lackó személyében. Tömör pár napra sikerült, némileg feszített volt a tempó, de megérte, mert így sok-sok új élménnyel gazdagodtam, amit elmesélhetek itt nektek. 

Szóval szerdán kezdődtek a kalandok. Mivel a hotelbe csak délután lehetett beköltözni, otthagytuk a csomagját és bevonultunk Utrecht citybe picit nézelődni és meginni egy kávét. Egy nagyon hangulatos görög éttermet választottunk. Itt Utrechtben nagyon jó kis helyek vannak, mivel ez "mini Amsterdam", tele csatornákkal, amelyek partján az éttermek és kávézók teraszai kapnak helyet. 

Fent az "utcaszint", lent a teraszok

A görög étterem belseje

Rendeltünk két kávét, jót beszélgettünk, fizettünk. Már épp indulni akartunk, amikor olyan gusztusos tálat kaptak a mögöttünk ülők, hogy megfogalmazódott bennünk a kérdés: Enni vagy nem enni?

Enni. Visszaédesgettük a pincérnőnket és megkérdeztük, mi is az. Görög tapas volt, ami több kistálnyi mártogatós szószból, tonhalsalátából, rántott kagylóból, tintahalból állt friss magos bagettekkel. Gondoltuk ezt megfelezzük, így kértünk még egy clubszendvicset is. A tapasról a kép elmaradt, de a szendvicset megörökítettem:

Valószínüleg olyan jóízűen ettük az ebédünket, valamint olyan gusztusos volt mindkét tál, hogy a mellettünk levő asztalhoz szintén csupán egy kávéra beülő két hölgy a mi módszerünket alkalmazva, odahívta a pincérnőt, hogy mi az, amit mi eszünk, mert ők ugyanazt kérik. Ezután már nem tudtuk eltitkolni a nevetést, amikor az őmögöttük ülő pár hasonló módon rendelte ugyanazt a kombinációt: kávé + tapas + club sandwich

A hotel elfoglalása (persze nem történelmi értelemben) után újra a város felé vettük az irányt, hogy kicsit "jobban megismerjük" ezt a diák-paradicsomot. A teljesség igénye nélkül mutatok megint pár képet:

És akkor most jön a nap érdekessége és a gasztro túra egyik legizgalmasabb állomása: Sunshine Etióp étterem. Az ESN-től (Erasmus Student Network) kaptunk bemutatkozó héten egy füzetet, lényegében túlélőfelszerelés gyanánt. Ezt lapozgatva akadt meg a szemem az "foods" fejezetben a szemem az etióp éttermen. Ha jó mélyen mindenki a lelkébe néz, ki az, akinek nem az etióp vicces vagy a South Park "Kákabelű" figurája ugrik be elsőként? Viccelődtünk is vele rendesen, hogy vajon mit szolgálnak ott fel, vagy biztos azért "Sunshine" mert ott csak fénnyel táplálkoznak. De bennem mindig van egyfajta kíváncsiság az egzotikumokkal kapcsolatban. Szóval így jutottunk el ebbe az étterembe. 

Szerettünk volna minél több mindent megkóstolni, itt azonban akadályba ütköztünk. Az étlap csupán holland, valamint etióp nyelven volt elérhető, és az étlapot kihozó hölgy sem tudott egy árva szót sem angolul. Így legalább lehetőségem nyílt csekély holland nyelvtudásom megcsillogtatására. Végül is leadtuk a rendelést, egy salátát és kukoricalevest rendeltünk előételnek, utána pedig bárányt és csirkét, inni pedig etióp sört.

A két különböző ételt egy tálon kaptuk meg. A szakácsnő fia, aki pincérként dolgozott az étteremben, szerencsére nagyon jól beszélt angolul. Mikor kihozta az ételt, alapos magyarázatot kaptunk a fogyasztási szokásokról. Ők mindig egy tálból esznek, közösen, evőeszköz nélkül. A húst és a szószokat egy savanyú palacsintaszerű tésztával szedik össze a tányérról a kezükkel. Mindenki kis darabokat csíp a tésztából, és azzal csipegetik össze az ételt.

Fogalmam sincs hogy csinálják, de a "palacsintatészta" tele van lyukacskákkal, kimondottan azért, hogy a szószt is be lehessen vele gyűjteni.  

És mindehhez a sok-sok finomsághoz "gratis" kaptunk 1-1 pohár mézbort. Az ízét lényegében semmihez sem lehet hasonlítani. 

A vacsora végén desszertnek gyümölcsöt és fagyit rendeltünk, meglepő módon körülbelül a mézes joghurton kívül csak ez szerepelt az étlapon. Mivel az étterem délután 4-től este 10 óráig volt nyitva, fél 10 körülre már csak mi maradtunk a "személyzeten" kívül. Az étterem családi vállalkozásként üzemel. Amikor beléptünk a helyre, rengeteg kérdés volt a fejünkben, mind az országgal, mind a kultúrával kapcsolatban. Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen minden kérdésünkre kivétel nélkül választ kaptunk a felszolgálónktól. Minden bugyuta és naív kérdésemre lelkesen, büszkén és készséggel válaszolt. Még könyveket is hozott nekünk, hogy lapozzuk át, olvasgassunk (angolul). Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy az este végére eléggé szégyelltem magam. Egyrészt a tudatlanságomért (bár nem hiszem, hogy egyedül vagyok ezzel, hogy ismereteim az afrikai országokról eléggé hiányosak), másrészt a sok sztereotípia miatt. Etiópia gyönyörű ország, olyan kultúrával, amelyre méltán lehet büszke az ország minden lakója. Fényűző, modern szállodákkal, ősi lélegzetelállító emlékművekkel, mélyen tiszteletben tartott vallási hagyományokkal. És mint kiderült, komoly konyhakultúrával. A különböző fogásokért is megérte ellátogatni az étterembe, de az élményhez rengeteget hozzáadott a közel fél órás "országprezentáció". 

A csütörtöki napomat eléggé beárnyékolta, hogy suliba kellett mennem. Viszont ez az a nap, amikor 3 órám van két tárgyam között. Így hát, bementünk a városba......meginni egy kávét.......... Megint a görög étteremben kötöttünk ki. Istenieket ettünk-ittunk. Kipróbálhattam a Carpacciot, amit hajszálvékonyra szeletelt (ha jól emlékszem) marha hús, ruccola ágyon, szarvasgombás majonézzel, parmezánnal. Mennyei volt!

Persze a desszert sem maradhatott ki:

Kormos (nem,nem a cica) - a magyar kekszes süti/keksztekercs adaptációja

Trio chocolate

Az estére egy rendkívül extra programot terveztem. Vera barátosném szólt pár hete, hogy a Quimby együttes Utrechtben fog koncertezni. Amúgy is szeretem őket, pláne ha Hollandiában mehetek magyar zenét hallgatni. Így hát nekivágtunk megtalálni a térképről kikeresett stúdiót. 9 órára írták ki a koncertet a honlapon, mi viszontagságos úton (Utrecht fél lakosságát segítségül hívva az utcákon) találtuk meg a helyet fél 10-kor. Megkönnyebbülve nyugtáztuk, hogy csak 10 órakor fog kezdődni a zenebona, úgyhogy leültünk meginni egy sört. 10 órakor, mikor láttuk, hogy indul a tömeg, mi is szedtük a sátorfánkat és beálltunk a jegyszedők elé a sorba. Azonban eléggé lehangoló választ kaptunk: "Nagyon sajnálom, de az összes jegy elfogyott, nem adhatok ki többet. Tényleg nagyon sajnálom." Ez volt az a pillanat, amikor nem tudtam eldönteni, sírjak, vagy nevessek. Hosszú hónapok után ott állok a várva-várt magyar élmény kapujában és becsukják az orrom előtt az ajtót. Végül is úgy döntöttünk, inkább nevessünk, bár sírva vígad a magyar. :)

Nem estünk kétségbe, kértünk még egy sört, leültünk a koncert terem falának túloldalára, és próbáltunk hallgatózni kicsit. Legalább ennyit kapjunk a magyar muzsikából. :)

Quimby koncert: Ajjajjaj :)

11 tájékán szedtük a sátorfánkat és hazabandukoltunk, ezúttal magabiztosabban rátalálva a helyes útra, mint érkezéskor.  Szomjas nem voltam, azonban éhes nagyon. Itt szeretném a figyelmetekbe ajánlani, hogy vigyázzatok, mit kívántok. Én azt kívántam, hogy valaki hozzon nekem vacsorát. Éjfélkor szálltam ki a liftből otthon és a zárt ajtóm előtt toporgott Jean-Marc két óriási tálat szorongatva, hogy ő főzött nekem. Ráadásul Magyarországon vásárolt alapanagokból, bár azt kell hogy mondjam, hogy a hozzávalók eléggé alternatív felhasználásával. tésztaszószt almapaprikából, mézes meggyes Fütyülőssel flambírozva én még nem hallottam. De meglepő módon nagyon finom volt. :) (Nem, erről nincs kép)

Pénteken a nap számomra csak délután kezdődött, egy kis reggeli gyengélkedésem után. Mivel még délután sem éreztem magam elememben, csak egy kis visszafogott túrát találtam ki Gouda-ba. Bizony, a remek sajtok városába. Vonattal csupán 15-20 perc tőlünk. A város önmagában gyönyörű, hangulatos, tipikus holland kisváros. Csak sétálgattunk föl és alá, ámultunk-bámultunk. Annyira könnyű átérezni egy ilyen városka hangulatát. Mindenki nyugodt, mosolygós, az emberek kedvesek. A pincérek beszélgetősek, érdeklődőek. 

Gouda

Városháza

Vicces ablaktábla :)

Lényegében Gouda le sem tagadhatná, hogy miről is ismerik világszerte. A városban egymást érik a különböző sajttal kapcsolatos figurák, cégérek, sajt boltok. 

És amit egy éhes túrista Gouda-ban nem hagyhat ki:

Sajtleves

A nap hátralevő részében Utrechtben sétálgattunk. Viszonylag nagy városnak számít Hollandiában, így könnyű -még számomra is- új helyeket felfedezni benne. Például sosem gondoltam volna, hogy az egyik legforgalmasabb utcától mindössze néhány háznyira ez a környezet és nyugalom fogad:

Lakóhajók a csatornán

Szélmalmos kép

A szombati nap tartogatta -ha szabad ilyet mondanom ennyi fantasztikus látvány után- a legtöbb érdekességet. Kora reggel Amszterdamba indultunk vonattal. neten kinéztem egy utazási irodát, amely Hollandián belül szervez különböző utakat, programokat. Ittlétem alatt mindenképpen szerettem volna elmenni Lisse-be, mivel ott található Keukenhof, azaz a világ legnagyobb tulipánkertészete. 32 hektáron (kb. 40 focipálya) láthatóak szebbnél szebb virágok. Sajnos ez a hétvége volt az utolsó, amikor nyitva van a kertészet. Az iroda prospektusán az állt, hogy aki nem látta Keukenhof-ot, az nem látta Hollandiát. Ezt a mondatot egészen addig fogadtam picit kétkedve, amíg meg nem érkeztünk. Igazából különösebb magyarázat nélkül szeretnék pár képet megosztani. Egyszerűen magukért beszélnek, ezt máshogy nem lehet elmesélni.

Az az igazság, hogy néhány óra közel sem elég arra, hogy felfedezzünk egy ekkora helyet. Úgyhogy remélem még lesz alkalmam másik évben is visszatérni és bebarangolni mindazt, ami idén kimaradt. 

Délután, miután visszaértünk Amszterdamba, az előre kiváltott jegyárban benne volt egy hajókirándulás, valamint belépő a Van Gogh múzeumba.  Mind a kettő nagyon jó volt, szintén. 

Ezután egy kellemes olasz éttermet látogattunk meg, ahol végre megtaláltam az étlapon, amit oly régóta kerestem: Canneloni. Finom ételek, finom italok, kellemes beszélgetés. Ez jellemezte röviden az estét. 

De a tetőpont még csak ezután következett. Az iroda prospektusát lapozgatva megakadt a szemem egy képen, vagyis inkább programon: Jégbár. Ezt bizony ki kell próbálni. Azonnal vettünk is két jegyet, amely tartalmazott két italt. 23.15-kor kezdődött a ......a.......na ez az, mi sem tudtuk mi ez, csak jól hangzott. Lényegében beöltöztettek minket óriási termo kabátokba, kesztyűkbe és bevezettek bennünket egy "hűtőházba". Körülbelül 20 fős csoportokban lehet bulizni a Jégbárban, ahol -10°C van. Zene szólt és mindenki kapott egy italt, amit jégből formált pohárban szervíroztak faragott jégszobrok között. Sajnos nem lehetett fényképezni, mivel egy ottani fotós készített mindenkiről fényképeket, amit utána meg lehetett (horror áron) vásárolni. (De azért mi próbálkoztunk)

Ezután pedig 4D vetítés kezdődött. Ez volt az első ilyen élményem, eddig még a 3D is viszonylag ritkaság számba ment nálam. Amikor ez végetért, elkezdődött egy rövidke buli, szólt a zene, mi újratöltethettük kiürült jégpoharainkat, táncoltunk. Hatalmas élmény részesei lehettünk. Mindenkinek csak ajánlani tudom.  

Király a hangulat, csak az arcomra fagyott a mosoly :)

A bárnak van egy jegy nélkül látogatható része. 

Egy picit még itt maradtunk koktélozni. Nagyon finomakat kóstoltam meg:

Guns n Roses (gin, lime, rózsa íz)

Pornstar Martini

Hazafelé még szerencsére volt kapacitás csinálni pár képet Amszterdamban:

És a végére egy kis "holland feeling", csak a poén kedvéért:)

Remélem sikerült valamit átadnom Hollandiából! Kellemes napot/estét kívánok Mindenkinek innen, a tulipánok, fapapucsok és szélmalmok földjéről!