"Tombol a nyár, vagy csak nekem van melegem?"

Kellemes napot, estét, éjszakát, reggelt kívánok mindenkinek (attól függ, ki mikor, hol olvassa)!

Először is egy számomra örömteli statisztikával szeretném kezdeni........ már csak 20 megtekintés, és elérjük az 1500. oldalmegjelenítést. Micsoda szép kerek szám, tapsi-tapsi nektek! :)

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki nyomon követi önállósodásom eme extrém útját, egyedül a messzeségben és a sok-sok pozitív hozzászólást, kommentet, bíztatást. Remélem Erasmus-os létem másik fele is hasonlóan élménydús lesz nektek is és nekem is. :)

Múlt héten elkezdődött az első iskolahét. Külön kérésemre a kedvenc osztályomba kerültem vissza, mind a kemény 3 órám erejéig. Sajnos nem sikerült elintézni, hogy a másik karra "áthallgathassak", így megmondom őszintén, nem tudom mi lesz. 30 kreditet kéne teljesítenem, de vajon akkor is lesz következménye, hogy nem lesz annyim, ha nem az én hanyagságomból következik ez be? Remélem, hogy nem.

Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy most egy picikét mély ponton vagyok. Úgy értem lelkileg. Ahogy hallottam, olvastam, szinte mindenki átesik ezen, amikor hosszabb ideig van egy idegen közösségben. Az az igazság, hogy úgy érzem, picit több akadályt kapok az itteni pályafutásom alatt az élettől, sorstól, mint amit "megérdemelnék". Biztos ez is hozzásegít valamiféle személyiségfejlődéshez. Csak kicsit nehéz, "egyedül". Nem honvágyam van, nem "anyuci szoknyája mellé vágyok vissza". De majd valamikor biztos nevetni fogok ezen az egészen. Ráadásul annyiszor hallom tőletek, barátaimtól, hogy "úgy irigyellek". Ilyenkor mindig az az első gondolatom, hogy kívülről biztos álomszerűen tűnik az egész, de rengeteg munka, stressz, idegeskedés, probléma húzódik azért egy Erasmus hátterében. Legalábbis a Reni-Erasmus-éban. Aki ismer, a tudja, hogy én valahogy különös képességgel vonzom a nehéz helyzeteket. Második gondolatom azonban az, hogy milyen igazatok van. Hisz tényleg az életem 180 fokos fordulatot vett lassan 3 hónappal ezelőtt. Évek óta erre készültem (és sajnos erre spóroltam, mivel az ösztöndíjam, amit kaptam az útra, még a szállásomat se fedezi, de legalább ez is valami). Olyan élményekkel gazdagodok itt, amelyet senki és semmi nem vehet el tőlem. Olyan helyekre jutok el, ahova másnak nem biztos, hogy lehetősége volt/van/lesz az életben. 

De a "szerencsétlenségre" még egy példa: Andrással kitaláltuk, hogy menjünk el Londonba. Először hajós utat néztünk, egész emberi áron volt. Aztán feltévedtem a Ryanair honlapjára, ahol elképesztő alacsony áron kínáltak jegyeket Londonba. Úgy döntöttük foglalunk. András szólt, hogy menet közben meghalt neki az oldal, próbáljam meg én. Be is pötyögtem a kinézett adatokat, június 1: indulás, június 4: haza. Lefoglaltam. A meglepetés akkor ért, amikor a megerősítő e-mailt kaptam. rossz időpontra kaptam a jegyet: június 3-ra és június 4-re. Mindezt 2 főre, fizetés után. Próbáltunk visszamenni a honlapra, de az egész foglalásos rendszer meghalt. Két órán keresztül próbáltuk, hátha tudunk valamit tenni, de nem. Aztán kiderült, hogy a dátum módosítása 35 euroba kerül/fő/út. A "poén", hogy egy új repjegy csak 19 euro/főbe. Így hát foglaltunk még kettőt június 1-re. Kicsit mélyen érintett a dolog lelkileg, főleg hogy tudom, hogy nem én hibáztam. Amikor újra működött a honlap, visszaléptem, és olyankor automatikusan az utolsó bepötyögést jeleníti meg alapértelmezettként. És ott is jól volt: június 1, június 4. Így történt, hogy 6 darab jeggyel rendelkezem Londonba. Gondoltam nem érdemes elkeseredni, legalább eljutok Londonba, ahova már olyan régóta szerettem volna. Másnap azonban álmaim újra "szertefoszlottak", amikor András közölte, hogy ne haragudjak, szégyelli magát, de nem tud jönni, valami nagyszabású családi esemény miatt, de ő kifizeti a költségeimet, meg mindent. Most ott tartok, hogy még nem döntöttem el, mi legyen. Elmenjek egyedül, vagy valaki mással, vagy tényleg hagyjunk veszni 6 repülőjegyet és keressünk egy új időpontot. Én egyet tudok, szeretnék elmenni Londonba. Azért jó dolgok is történnek velem hébe-hóba, úgyhogy nem is panaszkodom tovább, hanem megmutatom az újabb felfedezett tájakat.

De előtte egy kis iskola - hisz az élet nem fenékig tejfel (vagy creme fraiche, mivel itt az van csak)

Egész jó 3 tárgyat sikerült összegereblyézni erre a blokkra: Meggyőzési technikák (engem meggyőzött), Szervezet&kommunikáció és Társadalmi kulturális gyakorlatok. Érdekesnek tűnnek, viszonylag azok is, azonban rengeteg csoportmunkából épül fel mindegyik. Ez a legnagyobb különbség  a magyar és az itteni oktatási rendszer között. Tudom, hogy közhely, de annak ellenére, hogy a Külker (és ezzel nem leszólni szeretném) az ország egyik leggyakorlatiasabb intézményeként hirdeti magát, a gyakorlatiasság szintje meg se közelíti az ittenit. Ennek persze van pozitív és negatív oldala. A magyar munkaerő híresen magasan kvalifikált, úgy értem elméleti szinten. Ezt általában elismerik Európában. Viszont a gyakorlati helyzetekkel nem mindenki tud mit kezdeni. Itt minden gyakorlat, ez viszont szerintem valamelyest az elmélet rovására megy. Mint említettem, itt egy szemeszter két blokkból áll. Nagyon kreatív módon: A, B, C, D.......... VAGY -most tessék kapaszkodni- 1,2,3,4........ 

Minden blokk egy konkrét projekt körül forog, erre építik rá az egyes tantárgyakat. Általában 3-4 fős csapatokban dolgoznak az egész blokk alatt és minden csapat egy általuk választott cégre fókuszál. Ehhez jönnek hozzá a különböző tantárgyak. Volt magyar tanárnőm nem túl gusztusos példáját felhasználva: van a csontváz (ez a Project) és arra pakoljuk rá a husit (ezek a tantárgyak). Ebben a blokkban a mi kicsiny csapatunk a Walt Disney Company-t választotta. Minden egyes tantárgy minden órájára beadandókat kell készíteni, melyekből a blokk végére egy minden tantárgyat felölelő hatalmas projektmunka áll össze, mint egy kisebb szakdolgozat. Már az első héten kiosztották az első beadandó feladatokat. Meggyőzési technikákon "vitázni" kellett, két csapatnak, és persze mi voltunk az elsők. A témánk az önvédelmi fegyverhasználat legalizálása volt, a mi csapatunk volt a legalizálás ellen. A szóbeli megnyilvánulásnak még csak a gondolatától is rázott a hideg, de nem lehet sajnos megúszni. Ugyanarra a napra kaptunk egy feladatot, a cégünket kellett prezentálni, kalapból húzott téma alapján. Mi a "Public Affarist" kaparintottuk meg. Mikor a tanár mondta, hogy őt nem érdekli, hogy az egész csapat prezentál, vagy csak egy ember, már éreztem, hogy nekem itt bevégeztetett. És mi történik, ha az ember nem elég jó angolból még ahhoz, hogy elég hevesen ellenkezzen? Persze, hogy a nyakába varrják a prezentálás lehetőségét. De hát ezen is túl kell esni..... Volt egy hétvégém felkészülni a kihívásokra.

 Ennek ellenére szombatra megint kirándulást terveztünk bizonyos részeiben magyar barátommal. Kinéztem egy helyet, Lisse-ben, Keukenhof-ot. Ez a világ legnagyobb tulipánkertészete. Eszméletlen,nem?

Ráadásul pont aznap volt a virágkarnevál is. Nagyon izgatottan vártam, hogy menjünk már, de elég későn tudtunk csak elindulni. Amúgy is meg vagyok őrülve  virágokért, pláne akkor, ha a világ legnagyobb mennyisége van egy kupacon belőlük. Azonban történt egy difi. (szinte már várható volt, különben nem is mesélném, nem? :) )

Már majdnem ott voltunk, de a kertészetbe vezető út le volt zárva. Keringtünk a környéken jobbra-balra, mint a gólyának az a bizonyos tartozéka a levegőben, de csak egyre messzebb kerültünk. Visszamentünk  rendőrtorlaszos kereszteződéshez megérdeklődni, hogy juthatunk be Keukenhofba. Nem kaptuk a legpozitívabb választ. Nagyon nem. Bár nem értek hollandul (kivéve a legfontosabb szavakat, amelyek elengedhetetlenek a túléléshez, mint pl.: "korting", ez a leárazás, akció), de a fordítás után megtudtam, hogy ha a rendőrbácsi a helyünkben lenne, ő bizony programot változtatna, mert egy szem út van arrafelé, de mivel mindenki arról próbálja megközelíteni a karnevált, óriási a dugó és nem érdemes. Mit volt mit tenni, "újratervezés". Körbenéztünk GPS-ben, mi van a közelben, merre kiránduljunk. András GPS-e női hangra van állítva. Mindig azt mondja, amikor megyünk valamerre, hogy két nő sok neki a kocsiban olykor. De beigazolódott, hogy előfordul, hogy szükséges ez a felállás :) 

Végülis Haarlembe mentünk és környékére, valamint a tengerpartra. Maga a város nagyon kis bájos, "tipikus holland" stílusú házakkal, csatornákkal, szélmalommal. Lényegében minden, ami kell.

Sajnos nem volt a méretemben.....:

 Rövid séta után újra a tengerpart felé vettük az irányt. Most Zandvoort volt a cél. Az odafelé vezető úton meglátogattuk Hollandia "rózsadombját", ott él mindenki, aki számít. Hihetetlen villák sorakoztak egymás mellett. Azon kaptam magam, hogy szó szerint tátott szájjal néztem ki az ablakon. 

(Természetesen nem saját fotó, csak szemléltetésképp raktam be)

Annak ellenére, hogy az idő egész nap nem volt valami bizalomgerjesztő, estére, mire leértünk a Beach-re, egész kellemes idő lett. És valami eszméletlen látványban volt részünk. Engedjétek meg, hogy pár fotót megmutassak. Itt szeretném leszögezni, egyik sem fotóboltos (photoshop), 100 %-ig valósak:

Az étterem terasza, ahol kávéztunk: 

Fények játéka:

A part:

Naplemente:

Még most is ámulva nézem vissza a képeket. Lélegzetelállító. Annak ellenére, hogy Hollandiát mindenki esős, komor országnak állítja be, nem szeretném elkiabálni, de ezalatt a közel 3 hónap alatt 4-5 napot ha esett az eső. 

Ráadásul hivatalos információk alapján kijelenthetem: Tombol a nyár! 

http://www.dutchdailynews.com/warmest-place-in-europe/

Egész Európában Hollandia a legmelegebb ország, maga mögé utasítva még a mediterrán országokat is. Közel 30 fok volt ma!! Azt hiszem erre mondaná Kiss Ádám barátja, "Panel Lackó", hogy "Megzeberedek!", valamint "Mind itt halunk...". Egyszerűen elképesztő. Ilyenkor jön ki a hátránya annak, hogy az óriási koliszobánk egyik oldala majdnem egy az egyben ablakból (azaz üvegből) áll. Innentől kezdve biztos el tudjátok képzelni, milyen klíma az uralkodó a k403-ban (ez a szobánk). Mondjuk én úgy hívom, hogy a saját szaunánk, máris jobban hangzik. 

Akkor mutatnék egy "Before" és "After" képet arról a strandról, ahol 1,5 hete jártam:

Before:

After:

Ilyen időben kinek van kedve a 4 fal között tespedni? (költői kérdés volt csak) 

Így magamra öltöttem a kicsiny toppomat és elkísértem Jean-Marcot a postára. Valami óriási hangfalszettet küldött vissza Németországba, mert hibás volt, ami nem kis csomag, puszta kézben lehetetlen elvinni a postáig, így egy tologatós kocsira tette, ami itt van a kolink előtt, bárki viheti, akinek kell, tudjátok, ilyen:

Mivel hazafelé üres volt, én voltam az utas, és Jean-Marc egészen hazáig tolt rajta, a parkon keresztül. Nagyon jókat szórakoztunk, pörögtünk, forogtunk, át parkon, tó mellett. Aztán megállított minket két rendőr. azt hitték, hogy valahonnan loptuk a kocsit hülyéskedni. Mondtuk, hogy az épületünk előtt volt, elvittünk postára vele nehéz dobozokat, most visszük vissza. Kérdezték "biztos?", mondtuk "biztos", és mehettünk tovább. 

Utána pedig a ház előtt grilleztünk megint. Én ugyanezt a tologatós kocsit használtam napágynak, levittem a behűtött söröm és élveztem a nyári nap első sugarait. Mondhatjuk úgy is, hogy ejtőztünk egy picit :)

Azt bírom Jean-Marcban, hogy elég kreatív (bár marketingesnek  tanul, oda nem is árt ez a készség). Nem volt grillezője, csinált. Egy Lidl-ös bevásárlókocsit raktak meg valami betondarabokkal, közé egy szenes tálcát, és a beton valamik szolgáltak a grillrács tartójaként, amit szerintem a sütőből szedtek ki. Így készült el a gurulós házigrill. (A menü csirkerolád volt, vagyis a park minden állata túlélte a sütögetést.)

Úgyhogy igen, a nyári emberek most valóban irigykedhetnek kicsit, mert a napocska nagyon-nagyon nekünk ragyog. De azért remélem jut mindenhova :)

További kellemes napot, estét, hetet, évet kívánok mindenkinek! :)

Félidő

Egy kis nosztalgia: Írország, tavasz: 

És az ország, ahol gondolnak a -ahogy apa nevezi a hülyéket- fontolva haladókra:

Valahol ott hagytam abba a legutóbbi bejegyzésem, hogy én bizony nem lennék nyuszi éhes egyetemisták kollégiumának parkjában.............. ;)

Jó, viccet félretéve, nekem azt mondták, hogy boltban vették. De lehet ezzel csak gyermekded lelki világomat akarták megnyugtatni, mert ezekből a srácokból mindent kinézek. 

A bejegyzés címe nem hasraütésre íródott, most tartok Erasmusos pályafutásom felénél. Ezt mi sem jelzi jobban, minthogy a BBQ másnapján (természetesen nem úgy "másnap") újabb kalandos hét várt rám, melynek neve: vizsgahét. 5 nap, 5 kihívás, az élet szép. 

Az első nap került sor a statisztika vizsgára. Igazából ez az egy volt, amivel úgy voltam, hogy csak sikerült. Viszont ha emlékeztek, pont előtte nap volt az óraátállítás, ami nálam halmozottan bonyolult volt, mivel előtte nap értem haza Dublinból, ahol még pluszban egy óra az időeltolódás. Apu írt sms-t, hogy ne felejtsem el átállítani az óráimat, telefont, ilyesmik. Telefonon meg is történt, az órámat azonban elfelejtettem. 10.45-kor kezdődött a vizsgám. Én fél11kor szálltam le a suli előtt a biciklimről. Rálestem az órámra, hogy mennyi időm van még, és majdnem megállt bennem az ütő, hogy elfelejtettem visszaállítani az órám. Az idegességtől úgy megkavarodtam, hogy egyszerűen nem bírtam eldönteni, hány óra is van valójában. Berohantam a suliba, ahol a naaaaaagy falióra 11.30-at mutatott. Na ott kaptam majdnem sírógörcsöt. Egyrészt 5 kredites tárgy, másrészt tényleg ebben az egyben voltam szinte biztos, hogy meg tudom csinálni. Aztán szerencsére a lenti óra rosszul működött, és valóban csak 10.30 volt. De az biztos, hogy öregedtem vagy 10 évet azalatt a pár perc alatt. Végül 7.5öt kaptam a vizsgámra, ami egész jónak mondható. (10 a max, 5.5-től van meg)

Másnap project management vizsgám volt. Egész jó tárgy, beadandó se volt belőle év közben. februárban lefoglaltam a könyvet a könyvtárban, azonban a vizsga napjáig nem kaptam meg. Az órai előadásanyagok és diák pedig a laptopomon voltak, ami ugye kilehelte a szoftverét, úgyhogy igazából esélytelen volt bármit is készülnöm rá. Bementem és kipróbáltam, hogy tudok tippelni. Azt kell, hogy mondjam: rosszul. 2.8-ast sikerült IQ-ból írnom, egy betű tanulás nélkül. Ha erről az oldalról nézzük, annyira nem rossz. A következő blokkban, júniusban mehetek belőle újra, addigra szerzek könyvet és anyagot és menni fog. :) A dolog pikantériája, hogy a bukás eredmény másnapján kaptam a mail-t a könyvtárból, hogy mehetek a könyvért.....

Szerdán Szervezeti analízis volt, erre rengeteget készültem, egész éjjel tanultam, a vizsga nagyon nehéz volt, de legalább tesztes. Azonban az 5.8 így is meglett. A lényeg, hogy sikerült. 

Pénteken alkalmazott kommunikáció volt, valamint az interjúvolás beadandó leadási határideje. Szokás szerint "magamat interjúvoltam meg". Én nem csalásnak, inkább kreativitásnak nevezném. Erről még nincs eredmény. Az alkalmazott kommunikációra szintén rengeteget  készültem, mert eléggé tartottam tőle. annyit szenvedtem vele év közben, hogy semmiképp se akartam újra. De összealkottam ebből is egy 7.8-ast. :) 

A vizsgahét alatt próbáltam a laptopomat újra működőképessé tenni, illetve tetetni. Ennek érdekében meglátogattuk a számítógépkórházat, itt Mediamarktnak hívják. :) Azonban nem tudtak segíteni. Azt mondták, hogy esetleg ha van pár hetem, vagy hónapom, akkor igen, de gyorsabb, ha hazaküldöm és a saját szervízében gyógyítják meg. Mivel már említettem, hogy sajnos egészségügyi problémákkal is küzdöttem, ez épp elég indok volt arra, hogy újra Veráék segítségével s.o.s.-ben repjegyet foglaljak. Mivel nem egészen otthon képzeltem el a vizsgahét utáni szünetet, csak pár napra maradtam. Vasárnap délután indultam vonattal Eindhovenbe, onnan este 6-kor szállt fel a repülő. Normál esetben 1 óra 40 perc körül van a menetidő, ez azonban lehet ettől eltérő is széljárástól függően. Aznapra 1 óra 35 percet mondtak be várható menetidőnek. Azonban a sors kegyes volt. Megint nagyon humoros pilótákat fogtam ki. A pilóta általános információi után beköszönt az első tiszt is, a következőket mondva el utazásunk részleteiről: "Jelenleg 9450 méter magasan repülünk, 980 km/órás sebességgel......amihez hozzásegít bennünket a 140 km/órás hátszél.......jobbra ha kinéznek, láthatnak velünk párhuzamosan egy másik repülőt.......mindjárt lehagyjuk" :D

Megint nagyon jó érzés volt hazatérni. Anyu és nővérem vártak kocsival a reptér előtt este 8 körül és indultunk haza. Bármilyen szmogos is a pesti levegő, akkor mégiscsak jól esett. 

Olyan gyorsan elröppent az a 2-3 nap, amit otthon töltöttem. 

Sajnos egy nagyon rossz élményemet is el "kell", hogy meséljem. Sokszor szórakoztató a sok szerencsétlenség, ami engem ér/t itt kint, Fapapucsföldén. Néha azonban ez átcsúszik kevésbé vicces történetbe. Ilyen volt a keddi napom. Az internetes oldalam (sharepoint, osiris) már a vizsgahéten és azt megelőzően is rakoncátlankodott olykor-olykor. Kaptam egy e-mailt, melyben a cserediákok órarendje volt excel táblázatban, azzal a szöveggel, hogy regisztráltak a kurzusra, mellékletben találom az órarendem. Nagy izgalommal töltöttem le a fájlt, hisz végre lehullik a lepel a következő 2 hónapom "sötét foltjairól". A nevem azonban nem szerepelt a listában. Egyből elkezdtem e-maileket gyártani, koordinátornak, mindenkinek, hogy hát ez a problémám, nem találom a nevem, volna-e olyan kedves, hogy elküldi az órarendem. Kedden kaptam választ erre a -tényleg rendkívül udvarias stílusú- levelemre:

No, I cannot send you a schedule. It has not been made for you.
You never sent your course selection form, I have never seen you, you never contacted me, you have never reacted on any message of mine, you have never appeared, you even did not have any schedule in the previous block. You do not actually exist in my whole administration.
So, it is a whole mystery for me how, when, where etc you ever registered for ICM and what have you been doing until now.
Regards

Lényegében annyit közölt velem, hogy nem küldi el, mivel el sem készítette. Engem még sosem látott, sosem találkoztunk, előző blokkban sem volt órarendem, sosem reagáltam neki, és tulajdonképpen nem is létezek az egész adminisztrációjában, így rejtély számára, mikor, hol és hogyan regisztráltam az egész kinti kurzusra. Mondanom sem kell, egy világ omlott össze bennem, mintha 2,5 hónap küzdelme mind csak időpocsékolás lett volna. Azonnal visszaírtam neki, hogy bizonyára ez csak velemi számítógépes hiba, mert ezekből semmi se m igaz. Találkozunk is, e-maileztünk is, volt órarendem, bejártam minden órára, le is vizsgáztam és kértem tőle egy időpontot, hogy személyesen beszélhessük meg a problémát. Szerencsére innentől már olajozottabban ment a dolog, azt leszámítva, hogy csupán 3 tantárgyat tudott felvenni nekem, mivel a legtöbb tárgy eddigre  elkezdődött és utólag nem lehet csatlakozni. 

Szerdán délelőtt újra vonatra ültem. Keletiből Nyugatiba, Nyugatiból Ferihegyre.  Újra vegyes és paradox érzelmek dúltak kicsiny lelkemben. Egyik felem örült, hogy visszajöhetek az itteni barátaimhoz, akik közül néhányan igazán a szívemhez nőttek, másik felem viszont szomorú volt, hogy újra elmegyek itthonról. Mindig egy kicsit nehéz elindulni. Az idő legalább kellemes volt. Sütött a nap, picit fúj a szél, de nem zavaróan. Megfigyeltétek, hogy ha az idő kellemes, az emberek is kicsit megváltoznak? Köztük én is. Valahogy egy kicsit minden és mindenki mosolyog, amikor süt a nap. Biztos ismeritek azt a mondást, hogy: mosolyogj a világra és a világ visszamosolyog rád. Csak ajánlani tudom mindenkinek, próbáljátok ki, működik. Ahogy beértem a nyugatiba, kicsit sietősebben kellett lépkednem, hogy elérjem a vonatot. A bőröndöm elég nehéz volt, anyuék sok-sok finomsággal eresztettek útnak. Megtaláltam melyik vonat lesz az enyém. Eléggé tele volt, így próbáltam minél előrébb menni, hogy találjak helyet. Lent állt két kalauz a vágány mellett, egy férfi és egy nő. A férfi már viszonylag messziről odaszólt, hogy nehéz-e a bőröndöm, mondtam, hogy igen, eléggé. Felsegítette, amit nagyon megköszöntem neki. Leszállást követően valami nagyon kellemes érzés fogott el, amit nem tudok elmagyarázni. Valahogy kerek volt a világ. A segítőkész kalauz újra ott állt a vágány mellett. Viszonylag messze haladtam el tőle, mégis összeakadt a tekintetünk, melyet széles mosollyal nyugtáztunk. Ő ezt még egy udvarias biccentéssel is megtoldotta, majd hangosan elköszöntünk és jó utat kívánt. Valahogy olyan személyes pillanat volt egy viszonylag idegen városban. Majd pár perccel ezután egy kedves fiatal lány is a segítségét ajánlotta a bőröndöm lépcsőztetésében. Mondtam neki, hogy köszönöm, de már edzett vagyok sajnos bőröndcipekedésben. Ennek ellenére jött mellettem, az én tempómban, mintha azt "várná" mikor tud mégis valamit segíteni. A felüljárót elhagyva ő is kellemes napot és utazást kívánt mosolyogva. Ezek mind apró dolgok, de kellemes élményként maradnak meg. 

A BBQ egyébként egy nagyon trendi dolog itt. Amint kisüt a nap Utrechtben, az összes ember kivonul a szabadba, hogy élvezzék a jó időt. Ilyenkor a parkok, terek zsúfolásig megtelnek, plédeken, étellel-itallal, társasággal és jó hangulattal  heverésznek az emberek. Ha két fa között van egy fűcsomó, még azon is ülnek ilyenkor. És persze itt senki se lepődik meg, ha  a park közepére valaki begördít egy grillezőt, és egy kis csapat nekiáll BBQ-zni. Ez olyan népszerű tevékenység, hogy egy nap két helyre is kaptam meghívást, köztéri BBQ-ra. 

Mivel a hétvégére szuper időt jósoltak a levelibékák, Andrással (akivel Párizsban voltam) egy kis kirándulást terveztünk a tengerpartra. Reggel felszedett a kolinál kocsival és Hágát vettük célba. 

Körbesétáltunk a városban, de én már tűkön ültem, mint valami rossz gyerek és mantráztam, hogy "beaaaach!!!".

Sétáltunk a homokos tengerparton, hallgattuk a tenger morajlását, körülöttünk bikinis és kisnadrágos gyerekek rohangáltak homokozólapáttal én pedig................... kabátban majdnem megfagytam :D 

De azért gyönyörű volt.

A parton beültünk egy hangulatos étterembe, ahol megkóstoltam egy holland specialitást......csak sajnos a nevét nem tudom leírni, valami bonyolult, ha valaki ráismer, várom kommentben (palacsintatészta van apró korongokra szaggatva, töltelék nélkül, eszméletlen mennyiségű cukorral, jelen esetben tejszínhabbal és vanília fagyival):

Elmentünk egy SeaLife nevű helyre, ami a pesti Tropicariumhoz hasonló. 40-nél is több akváriumban elképszető mennyiségű, színű és fajtájú halacska és egyéb tengeri herkentyű várja (legalábbis várnia kell) a látogatókat, mint például:

Szerelem első látásra

CáPali és CáPeti (ha jól megnézed, mosolyog):

Teki:

És persze helyet kaptak a kisebbek is:

Voltatok már úgy, hogy a felhőtlen jókedv előhozta belőletek a gyermeket? Vagy bármi más....... szerintem néha mindenkinek szüksége van rá, hogy egy kicsit megzizzenjen. Egy gyönyörű napsütéses tavaszi hétvége egy homokos tengerparton jó társaságban kellő indok a bizsergésre. Ilyenkor jó egy kicsit gondtalanul örülni az apró dolgoknak és nem törődni azzal, mit szólnak mások :)

Vasárnap egy igazán bonyolult, különleges, új és egzotikus receptet próbáltam ki. Úgy hívják szaknyelven: túrós tészta. :) A főzést, mint tudományt még mindig nem űzöm dicsekvésre méltóan magas fokon, de ez pont egy viszonylag elronthatatlan és egyszerű kaja, ha az ember rendelkezik a megfelelő alapanyagokkal. (Ezúton is köszönöm szüleimnek és a WizzAirnek a szponzorálást, mely hozzásegített eme mesés ebédhez). Aki próbálta már, bizonyára egyetért velem, hogy nem könnyű egy személyre főzni és még az ételek íze sem ugyanolyan. Nem véletlenül van más íze egy óriási kondér gulyásnak és egy kis családi lábasosnak. A lényeg, hogy maradt még vacsorára is belőle. Este Facebookon jött a figyelmeztetés Jean-Marctól, hogy Mihail a szobám felé tart. Nem értettem, miért kell ehhez külön figyelmeztetést. Kérdésem nem maradt sokáig megválaszolatlan. Körülbelül 1 perc múlva dörömbölt Mihail az ajtómon Stif, a francia srác társaságában és letelepedtek nálam. Szép társaság voltak, mondjuk úgy, hogy nem voltak már szomjasak, plusz dolgozott bennük a zöldség egy helyi formája. Mihail meglátta a tányérom, egyből kérdezte, mi az. Mondtam, hogy túró. Ő legalább tudta, mi az. A francia srác még életében nem hallott róla, úgyhogy megkóstolta. Mihail konkrétan maga elé vette a tányért, és pillanatok alatt belapátolta az egészet. Ebből két dologra következtethettem -azóta se tudom, melyik volt-: Vagy jót főztem, vagy van az a szint és éhség, hogy már mindegy. 

Annak érdekében, hogy kicsit jobban megismerjétek Mihailt, valamint hogy milyen emberekkel vagyok körülvéve, szeretném megmutatni a szobájának és egyben gyűjteményének egy részletét. Sajnos a teljes kollekció nem fért rá a képre. 

Szeretnék még egy vicces hírt megosztani veletek "Ez azért pech" címmel, amit a neten olvastam ma. Természetesen holland államhatárokon belül történt az eset. Egy 50 éves motoros a sebességhatárt jócskán átlépve dorbézolt a fapapucsok által koptatott aszfaltokon, azonban megcsúszott és a szakasz további részét motor nélkül, háton teljesítette. (Komoly sérülés nem történt)

Mivel pont egy traffipax kamera előtt sikerült a manőver -még mindig 137 km/h-s sebességgel-, így egy rendkívül egyedi fényképpel bővítheti a családi albumot:

Idézet a fellebbezés szövegéből: "...ez nem minősül gyorshajtásnak, hiszen a képen nem ül a motoron. Nincs törvény arra, hogy gyalogos nem csúszhat 137 kilométer/órával." 

Ez Hollandia. :D

És persze ez :)

Visszatérés

Először is köszönöm szépen a sok "aggódó" megkeresést. Bár biztos vagyok benne, hogy azért nem okoztam sok álmatlan éjszakát senkinek, de ezúton szeretném az általatok feltett "mi történt?"-et és "hova tűntél?"-t megválaszolni. Most egy picit sajnos nyomósabb indokom volt a köddé válásra, mint az "ó, annyi minden történt". (Mindamellett, hogy képzeljétek el....annyi minden történt:) )

Akkor kezdjük.

Valahol március eleje környékén hagytam abba. Ne ess pánikba, nem fogom onnantól részletesen elmesélni, melynek két oka is van. Első, nem vagyok benne biztos, hogy a bejegyzés kapacitása végtelen, a második pedig nagyon prózai, egyszerűen nem emlékszem, mi történt pontosan akkoriban. Az első mérföldköve születésem hónapjának a párizsi utam volt. Van egy -nevezzük- félig magyar, félig holland barátom, azonban a pontos arányait nehéz megsaccolni, mert például nem tud még csak magyarul se. Apukája '56-os magyar, ő már ott született kint, majd szülei egy ősi holland névvel ajándékozták meg, András-ra keresztelték. (Egyezzük ki mondjuk egy 20-80as arányban.) A lényeg, hogy ő Maastricht mellett, Valkenburgben lakik. Már régebben beszéltük, hogy ha Hollandiában leszek, meglátogatom. Amikor ezt kezdtük konkretizálni, megkérdezte nincs-e kedvem Párizsba menni,mert tőle kocsival csak 3-3,5 óra. És azt kapom szülinapomra, hogy az útiköltségbe se kell beszállnom, csak a vonatjegy Maastrichtig, Párizsban egy éjszaka szállás, meg hát kaja,belépő, stb. Van aki erre azt mondaná, hogy köszi nem? Én nem bírtam. 

Így márc. 17 este elvonatoztam Maastrichtba, eljött értem kocsival, tartottunk egy rögtönzött éjszakai városnézést. Az volt a terv, hogy akkor korán alvás, másnap hajnalban kelés, hogy időben elindulhassunk Párizsba, mivel 2 vagy max 3 napra terveztük a kiruccanást, és ne veszítsünk időt. Nagyon jó vendéglátó volt, mivel vállalva az önkéntes száműzetést, az ő szobáját kaptam meg. A dolog pikantériája még csak ezután következett. Nem akármilyen ágya volt. Vízágy. Én előtte még sose próbáltam ilyesmit, úgyhogy a barátkozást kellő megfontolással kezdtem. Párszor körbejártam, hogy akkor hol is álljunk -vagy inkább feküdjünk- neki. Meglepő módon minden irányból ugyanolyan volt, úgyhogy szép lassan bemásztam a közepére. Az első bevillanó gondolatom a "Nekem a Balaton a Riviéra" refrénű nóta volt. Tényleg a nyarat idézte, mint mikor az ember egy matracon ring a magyar tenger tajtékos hullámain. Még "bluggyogott" is minden mozdulatnál. Viszont olyat lehet rajta aludni, hogy eszméletlen. Viszonylag kipihentem indultunk el reggeli után a "Nagy utazááás"-ra. Valóban az út nem volt több 3,5 óránál, ami nagyon jó hangulatban telt. Kicsit úgy éreztem, hogy tudok angolul, olyan jókat beszélgettünk és viccelődtünk közben. Dél körül elfoglaltuk a szállásunkat, Párizs "új részében" (La Defense) egy hotelben és neki is indultunk, hogy felfedezzük a várost. Az idő nem volt a legjobbakkal kecsegtető. A felhők beárnyékolhatták az eget, de az én kedvemet nem,hiszen végre ott voltam PÁRIZSBAN, ami régi vágyam volt. 

Először is sétálgattunk egy kicsikét a Champs-Élysées-n, élveztük az elő-elő bukkanó napot. Ahogy végighaladtunk Párizs "luxus főutcáján", elértünk az Arc de Triomphe-hoz, azaz a Diadalívhez.  Hogy őszinte legyek, kicsit gondban vagyok az arányokkal, minden kicsit más, mint amilyennek-amekkorának gondolom. Ez ugyanis hatalmas volt (majd mesélek példát az ellenkezőjére). 

Persze "holland" vérem ott sem tagadhattam le, így felkerestük a vörös malmot is, azaz a.............a..? Igen pontosan, a Moulin Rouge-t ;) 

Lényegében a 2 nap bőven elég volt arra, hogy a legtöbb nevezetességet felkeressük. A tervünk az volt, hogy első nap megnézünk "mindent", második napra hagyjuk az igazán nagy falatokat, úgy mint Notre Dame, Louvre és persze az Eiffel-torony. Azonban mindig belém bújik a kisördög, és én éjjel, kivilágítva is látni szerettem volna az Eiffel-tornyot. És ha esetleg ott vagyunk a lábánál............ fel is mennék.... és ha én a fejembe veszek valamit :) Viszont nem ártott volna, ha a fejem fölé is veszek valamit, ugyanis elkezdett esni az eső. Ami persze nem tántorított el minket attól, hogy 1 órát álljunk sorban azért, hogy felmehessünk egészen a csúcsáig :)

Próbáltuk mindennek a jó oldalát nézni. Volt például így egy óránk, hogy szinte a tökéletességig fejlesszük gyorsbeszélő képességünket, amit elirigyeltünk a torony tövénél randomkodó néger csecse-becse-giccs árusoktól. Egyszerűen félelmetes sebességgel tudták mantrázni, hogy "1euro1euro1euro1euro" ami lényegében válasz volt minden kérdésedre. Vehettél kulcstartót, világítós makettet, amit csak el tudsz képzelni, mindössze 1 euroért. Az este folyamán volt azért volt olyan pillanat, amikor az eső alábbhagyott. Néhány árus azonban még ekkor is megállás nélkül űzte a direkt marketing tevékenységet, és minden járókelőnek odadugta az esernyőt, hogy "Umbrella, umbrella". András azonban az ilyen magas labdákat lecsapja. Amikor a mi hasunknak szegezte az árus az esernyőt a piros lámpánál, és az arcunkba mondta, hogy "Umbrella!!", András a legnagyobb nyugalommal csak annyit mondott neki: "Köszönöm, tudom mi ez, nem vagyok hülye" és zöldre váltott a lámpánk. Az árus mindenre fel volt készülve, csak erre nem és picit lefagyott.    

Még egy másik -számomra- vicces bemondása volt, amikor a Sacra-Coeurben voltunk (templom,katedrális, nem igazán tudom pontosan) körbesétáltunk és az egyik kis oldalkápolna szerű beugróban egy pap épp valami szertartást végzett, térdelt előtte egy nő (nem félreérteni). Ahogy a pap befejezte az imát, a jól ismert Nokia sms-jelzés hangja lepte be a termet. Andrásból ekkor bukott ki, hogy (remélem nem sértek meg senkit a vallásában): "Csak sms-t kapott Istentől....." . Ez ott abban a pillanatban abban a szituációban nekem akkorát ütött, hogy bármennyire próbáltam tisztelettudóan viselkedni, mégiscsak egy templom, hát le kellett ülnöm, annyira rámjött a nevetés. 

Rövidre zárva ezt a párizsi részt, ezen kívül még éjszakai hajókáztunk, sétálgattunk. Szombaton pedig a Louvre volt a nagy attrakció, hiszen itt mosolyog mindenkire Mona Lisa, de amúgy is ez a világ egyik(?) legnagyobb múzeuma. Azonban hogy ne legyen egyszerű, akadt némi problémám. Nem igazán szeretnék belemenni nagyon konkrétan a részletekbe itt a blogban, a lényeg, hogy elég hirtelen pottyantam a mennyből a pokolba és valami félelmetes hirtelenséggel és erősségű pisilési inger jött rám. (Ami azért is kellemetlen, mert ugyan ez a problémám volt egy héttel előtte, azt hittem felfáztam vagy ilyesmi, de elmúlt 1 v 2 nap alatt....vagy azt hittem). A dolog szomorú része ott kezdődik, hogy én csak azt hittem, hogy nekem nagyon kell. Akár hányszor látogattam meg a legkisebb helységet, már kifelé jövet az ajtóban úgy éreztem, hogy nem tudok tovább menni egy lépést sem, vissza kell fordulnom (és még fájt is). Mondanom sem kell, hogy innentől kezdve élvezhetetlen lett számomra az egész kiállítás, mivel mindig csak arra tudtam gondolni, hol van a legközelebbi mosdó a folyosó túlvégén, és vajon hány lépés, amíg eljutok oda. Lényegében mint egy kiskutya, "körbepisiltem" a Louvre-t és megjelöltem minden emelet minden sarkát (persze a mosódban). Mivel ez a szó szoros értelmében szenvedés volt így, megkértem Andrást, hogy keressük meg Miss Lisa-t, és menjünk haza, amilyen tempóban csak lehetséges. És ekkor következett be a második "méret benézésem". Ki tudja mekkora a MonaLisa....? 

Itt szeretném akkor mindenkiben ledönteni az illúziót. Eme remekmű nem a méretével vált világhírűvé. Lényegében a kolis csap feletti tükröm nagyobb, mint a festmény. De ez nem vont le számomra az értékéből, csak meglepett, de minden tekintetben egyedülálló élmény volt.

Vasárnap értem haza erről a minden részletében emlékezetes hétvégéről. Azonban nem mondhatom, hogy ezután unatkoztam, mivel 3 nappal később meg indultam ÍRORSZÁGba meglátogatni hihetetlenül tehetséges, imádnivaló, zseniális művész barátomat, Ádámot (csak mert tudom, hogy olvassa :D ). viccet félretéve, igaz volt az előbbi leírás ;) 

Szerdán este indult a gépem Eindhovenből Dublinba. Az úton nem volt semmi gond azt leszámítva, hogy nagyon éhes voltam, így rávettem magam, hogy vegyek valamit a repülőn. Az éhes és a skót énem vitatkozott egymással, végül az éhes győzött. Kiválasztottam egy szendvicset, 3 euroért, toast kenyeres, de menülapon egész korrekten kinéző. Egy kis szalámi, egy kis sajt, egy kis zöldség. Amikor hozzámért a steward, kértem tőle ezt a szendvicset. Mondta, hogy az sajnos csak sajtosban van. Gondoltam egye fene, túlélem szalámi nélkül, kérem a sajtosat. Akkor mutatnám a közel 900 Ft-os szendvicsemet:

 Igen. Ez egy satnya toast kenyér benne egy szelet cheddar sajt. Végülis a steward nem hazudott, ő mondta, hogy "only with cheese", de azért kicsit meglepődtem. 

Helyi idő szerint este 7kor landoltam Dublinban. Követtem Ádám instrukcióit, hogy jussak el a reptérről a buszmegállóig, mivel ő Írország másik felén lakik, Limerickben, tehát még egy jó 3 órát buszoznom kellett. Nagyon hamar megtaláltam az "eldugott vidéki buszok pakolóját". Találtam a falon egy menetrendet, ekkor ért az első pofon (elég "verekedős" éjszakám volt,kaptam az este folyamán többet is a sorstól). 19.00kor ment el a busz (én 05 körül értem oda). A következő 21.30ra volt kiírva. Mivel utána héten vizsgahetem volt, gondoltam ez a legmegfelelőbb idő egy kis statisztika tanulásra, ha már cipeltem magammal. Visszabattyogtam a reptérre. 21.00 körül visszamentem a buszmegállóba, biztos, ami biztos alapon. Nem sokára be is gurult egy busz, Limerickből. Reméltem, hogy az fog később vissza felé is menni. Kicsit szervezetlen volt az egész, mindenki csak kevergett ott a buszok közt. Be akartam támadni kérdéseimmel a buszsofőrt, de egy ír házaspár beelőzött. Annyit tudni kell az írekről, hogy ők azt hiszik angolul beszélnek, de nem. Egyszerűen érthetetlen. Úgyhogy semmit nem értettem a beszélgetésükből. Mikor befejezték odamentem a házaspárhoz megkérdezni, mit mondott a buszsofőr. Megvitattuk, hogy ki hova is szeretne eljutni tulajdonképpen. Ekkor ért a második pofon. Azt mondta a hölgy, hogy az én buszom elment 9kor, azt mondta a sofőr. Kicsit besokkoltam. De mivel tényleg senki nem értett a menetrendekből semmit, visszavittek a sofőrhöz, hogy "ez a kislány el van veszve" (mindamellett, hogy szép magyar passzív mondat, azért lássuk be, nem egészen fedi a valóságot.) Kiderült, hogy a falon levő menetrend már nem érvényes, új van, amit szórólap formájában a kezembe nyomott a bácsi. Azt mondta majd 0.30kor megy az én buszom. (Harmadik pofon)

Hagyjuk a részleteket, 21.45kor végül is ott volt a buszom és elindultam Limerickbe. Az, hogy nem abban a buszmegállóban sikerült leszállnom, ahol Ádám várt rám, már csak hab a  tortán, de nem hiszem, hogy bárki meglepődne, úgyhogy ne is részletezzük. 

Összefoglalóan: egész Írország valami bámulatos. Nagyon jól éreztem magam és ebben tényleg nem kis szerepe volt vendéglátómnak, Ádámnak, aki tényleg kitett magáért :)

Leírhatatlan mennyi élménnyel gazdagodtam mindössze pár nap alatt. Voltunk koncerten, bent lehettem amikor próbált, zenét szerzett, tevékenykedett :) Jókat ettünk, sétáltunk, kedves embereknek mutatott be. (mármint engem)

Pénteken pedig elmentünk kirándulni, Galwaybe. Ez az óceán partján fekvő komolyan bűbájos település. Mindamellett oylan szerencsém volt az idővel, hogy állítólag még nem is volt olyan meleg előtte Írországban, mint abban a 3 napban, amit ott töltöttem. Ennek az írek hangot és "látványt" is adtak, mivel tangapapucsban, kisnadrágban, ujjatlanban flangáltak, amikor mi azért elbírtuk magunkon a kiskabátot. Ahogy Ádám fogalmazott: az írek szervezetében nincs más, csak immunrendszer. 

Az óceán egyszerűen fantasztikus volt. Elég bátrak voltunk, feltűrtük a nadrágunkat és belegázoltunk a melegnek egyáltalán nem nevezhető vízbe. 

Hát igen, valaki bírja a hideg vizet, valaki nem :P Az idő kellemesen napos és meleg volt ahhoz, hogy a tradícionális fish&chips ebéd után egy sörrel kifeküdjünk a tengerpartra napozni. Azért át tudjátok érezni,nem? :) 

Vásároltam magamnak egy kis szuvenírt, amit amikor megláttam, nem bírtam otthagyni. A pólóm:

Egyetlen negatívum történt a pár nap alatt. Szombaton meghalt az új laptopom. Lemerült és onnantól kezdve se kép se hang -a szó szoros értelmében. Próbáltuk a létező összes módon ujjáéleszteni, de sikertelen volt. Ez az oka annak, hogy nem tudtam élménybeszámolókat írni, mert úgy vágtam neki a vizsgahetemnek az érkezésem másnapjától, hogy nem volt számítógépem, pedig itt sajnos még a levegővételhez is az kell (nem beszélve arról, hogy a tanulnivalóm is azon volt.). Próbálom majd szép lassan pótolni az elmaradt dolgokat. Szombat éjjel indultam el Limerickből Dublinba, mert reggel fél8kor ment a gépem, viszont a reggeli busz már késő lett volna. Igazából nem kellett sokat várnom a reptéren hála az óra előreállításának. Így ugyanis fél5 helyett fél6kor érkeztem meg Dublinba. Egy picit komolyabb és nagyobb volt ez a reptér, mint azok, amelyeken eddig jártam (bár a bécsi se volt piskóta). Sok rossz tapasztalatomból kiindulva nagyon érzékenyen érint a kézipoggyász kérdése. Mivel még sose utaztam azzal a táskámmal, méretezőm nem volt itthon, fogalmam sem volt, hogy megfelel-e az előírásoknak, vagy sem. A cm-ekkel talán nem lett volna gond, viszont kicsit tartottam, hogy több, mint 10 kg. Annyira bepánikoltam ettől a gondolattól, hogy nem akartam semmit a véletlenre bízni. Bementem a mosdóba és előtörtek belőlem a gólyatábori élmények. Ott volt az a játék, hogy egy emberre kellett minél több ruhát ráadni. Ennek fényében megpróbáltam a táskámból minél több ruhát magamra ölteni, ezzel csökkentve a súlyát, hogy biztos benne legyek a 10 kilóban. Azt hiszem ez az, amit anyukám réteges öltözködésnek nevez. Igazán büszke lett volna rám. Nem számoltam meg konkrétan, de így visszaemlékezve úgy 7 réteg körüli felsőruházatban közelítettem meg a csekkoló kaput. A legszomorúbb volt az egészben, hogy rá se nézett a hölgy a cuccomra. De legalább én mindent megtettem. 

Március 27-én délután 1 órakor értem haza az újabb kalandtúráról. Jean-Marc már hetek óta tervezte, hogy ha beköszönt az igazi jó idő, akkor grillezünk egyet a tetőn, teljesen illegalitásba vonulva. A várva várt napocska épp ezen a hétvégén tüntette ki figyelmével kicsiny városunkat. Azonban pár részletet nem tisztáztunk kellően előtte. Felmentem 2 körül a tetőre a többiekhez a kis sörömmel. A többiek azon nevettek, hogy előző nap a srácok kacsát akartak fogni a szomszédos parkban. Én is nevettem, mert elképzeltem, ahogy hajkurásznak -nyilván nem szomjasan- egy szerencsétlen szárnyast. Gondoltam meglesem azt a híres "grillsütőt", mi is a menü (főleg, hogy nem sokat ettem aznap). Amit én ott láttam. egy pillanatra kihűltem. Csak egy kétségbeesett  "WTF is this?" hagyta el a számat, amin a bolgár srácok nagyot nevettek, ők már beavatottak voltak. Találd ki mi az:

Ui: Sajnálattal közlöm, hogy a húsvét idén elmarad................. :D

A büszke séf, Jean-Marc E> (ez az emo-heart........:D )

A legjobb, hogy pont hétvégén beszélgettünk arról Ádámmal, hogy én imádok mindenféle extra kaját kipróbálni, de a nyuszi pont az, amit nem szeretnék. Inkább csak úgy simogatnám vagy ilyesmi. Erre hazajövök és a nyuszi ott csicsizik a rácson. De úgy voltam vele, hogy ha már így adódott, nem mondom semmire hogy nem. Fejben le kellett küzdenem a dolgot, utána meg képzeljétek el, nagyon ízlett. Nem csak lyen "finnyogva leküldöm", tényleg mindenkinek ízlett, aki meg merte kóstolni. :) 

Még itt nincs vége az eseményeknek, de akkor mát tényleg élvezhetetlenül sok lenne, úgyhogy majd folyt.köv. :)