Egy kis nosztalgia: Írország, tavasz:
Valahol ott hagytam abba a legutóbbi bejegyzésem, hogy én bizony nem lennék nyuszi éhes egyetemisták kollégiumának parkjában.............. ;)
Jó, viccet félretéve, nekem azt mondták, hogy boltban vették. De lehet ezzel csak gyermekded lelki világomat akarták megnyugtatni, mert ezekből a srácokból mindent kinézek.
A bejegyzés címe nem hasraütésre íródott, most tartok Erasmusos pályafutásom felénél. Ezt mi sem jelzi jobban, minthogy a BBQ másnapján (természetesen nem úgy "másnap") újabb kalandos hét várt rám, melynek neve: vizsgahét. 5 nap, 5 kihívás, az élet szép.
Az első nap került sor a statisztika vizsgára. Igazából ez az egy volt, amivel úgy voltam, hogy csak sikerült. Viszont ha emlékeztek, pont előtte nap volt az óraátállítás, ami nálam halmozottan bonyolult volt, mivel előtte nap értem haza Dublinból, ahol még pluszban egy óra az időeltolódás. Apu írt sms-t, hogy ne felejtsem el átállítani az óráimat, telefont, ilyesmik. Telefonon meg is történt, az órámat azonban elfelejtettem. 10.45-kor kezdődött a vizsgám. Én fél11kor szálltam le a suli előtt a biciklimről. Rálestem az órámra, hogy mennyi időm van még, és majdnem megállt bennem az ütő, hogy elfelejtettem visszaállítani az órám. Az idegességtől úgy megkavarodtam, hogy egyszerűen nem bírtam eldönteni, hány óra is van valójában. Berohantam a suliba, ahol a naaaaaagy falióra 11.30-at mutatott. Na ott kaptam majdnem sírógörcsöt. Egyrészt 5 kredites tárgy, másrészt tényleg ebben az egyben voltam szinte biztos, hogy meg tudom csinálni. Aztán szerencsére a lenti óra rosszul működött, és valóban csak 10.30 volt. De az biztos, hogy öregedtem vagy 10 évet azalatt a pár perc alatt. Végül 7.5öt kaptam a vizsgámra, ami egész jónak mondható. (10 a max, 5.5-től van meg)
Másnap project management vizsgám volt. Egész jó tárgy, beadandó se volt belőle év közben. februárban lefoglaltam a könyvet a könyvtárban, azonban a vizsga napjáig nem kaptam meg. Az órai előadásanyagok és diák pedig a laptopomon voltak, ami ugye kilehelte a szoftverét, úgyhogy igazából esélytelen volt bármit is készülnöm rá. Bementem és kipróbáltam, hogy tudok tippelni. Azt kell, hogy mondjam: rosszul. 2.8-ast sikerült IQ-ból írnom, egy betű tanulás nélkül. Ha erről az oldalról nézzük, annyira nem rossz. A következő blokkban, júniusban mehetek belőle újra, addigra szerzek könyvet és anyagot és menni fog. :) A dolog pikantériája, hogy a bukás eredmény másnapján kaptam a mail-t a könyvtárból, hogy mehetek a könyvért.....
Szerdán Szervezeti analízis volt, erre rengeteget készültem, egész éjjel tanultam, a vizsga nagyon nehéz volt, de legalább tesztes. Azonban az 5.8 így is meglett. A lényeg, hogy sikerült.
Pénteken alkalmazott kommunikáció volt, valamint az interjúvolás beadandó leadási határideje. Szokás szerint "magamat interjúvoltam meg". Én nem csalásnak, inkább kreativitásnak nevezném. Erről még nincs eredmény. Az alkalmazott kommunikációra szintén rengeteget készültem, mert eléggé tartottam tőle. annyit szenvedtem vele év közben, hogy semmiképp se akartam újra. De összealkottam ebből is egy 7.8-ast. :)
A vizsgahét alatt próbáltam a laptopomat újra működőképessé tenni, illetve tetetni. Ennek érdekében meglátogattuk a számítógépkórházat, itt Mediamarktnak hívják. :) Azonban nem tudtak segíteni. Azt mondták, hogy esetleg ha van pár hetem, vagy hónapom, akkor igen, de gyorsabb, ha hazaküldöm és a saját szervízében gyógyítják meg. Mivel már említettem, hogy sajnos egészségügyi problémákkal is küzdöttem, ez épp elég indok volt arra, hogy újra Veráék segítségével s.o.s.-ben repjegyet foglaljak. Mivel nem egészen otthon képzeltem el a vizsgahét utáni szünetet, csak pár napra maradtam. Vasárnap délután indultam vonattal Eindhovenbe, onnan este 6-kor szállt fel a repülő. Normál esetben 1 óra 40 perc körül van a menetidő, ez azonban lehet ettől eltérő is széljárástól függően. Aznapra 1 óra 35 percet mondtak be várható menetidőnek. Azonban a sors kegyes volt. Megint nagyon humoros pilótákat fogtam ki. A pilóta általános információi után beköszönt az első tiszt is, a következőket mondva el utazásunk részleteiről: "Jelenleg 9450 méter magasan repülünk, 980 km/órás sebességgel......amihez hozzásegít bennünket a 140 km/órás hátszél.......jobbra ha kinéznek, láthatnak velünk párhuzamosan egy másik repülőt.......mindjárt lehagyjuk" :D
Megint nagyon jó érzés volt hazatérni. Anyu és nővérem vártak kocsival a reptér előtt este 8 körül és indultunk haza. Bármilyen szmogos is a pesti levegő, akkor mégiscsak jól esett.
Olyan gyorsan elröppent az a 2-3 nap, amit otthon töltöttem.
Sajnos egy nagyon rossz élményemet is el "kell", hogy meséljem. Sokszor szórakoztató a sok szerencsétlenség, ami engem ér/t itt kint, Fapapucsföldén. Néha azonban ez átcsúszik kevésbé vicces történetbe. Ilyen volt a keddi napom. Az internetes oldalam (sharepoint, osiris) már a vizsgahéten és azt megelőzően is rakoncátlankodott olykor-olykor. Kaptam egy e-mailt, melyben a cserediákok órarendje volt excel táblázatban, azzal a szöveggel, hogy regisztráltak a kurzusra, mellékletben találom az órarendem. Nagy izgalommal töltöttem le a fájlt, hisz végre lehullik a lepel a következő 2 hónapom "sötét foltjairól". A nevem azonban nem szerepelt a listában. Egyből elkezdtem e-maileket gyártani, koordinátornak, mindenkinek, hogy hát ez a problémám, nem találom a nevem, volna-e olyan kedves, hogy elküldi az órarendem. Kedden kaptam választ erre a -tényleg rendkívül udvarias stílusú- levelemre:
Lényegében annyit közölt velem, hogy nem küldi el, mivel el sem készítette. Engem még sosem látott, sosem találkoztunk, előző blokkban sem volt órarendem, sosem reagáltam neki, és tulajdonképpen nem is létezek az egész adminisztrációjában, így rejtély számára, mikor, hol és hogyan regisztráltam az egész kinti kurzusra. Mondanom sem kell, egy világ omlott össze bennem, mintha 2,5 hónap küzdelme mind csak időpocsékolás lett volna. Azonnal visszaírtam neki, hogy bizonyára ez csak velemi számítógépes hiba, mert ezekből semmi se m igaz. Találkozunk is, e-maileztünk is, volt órarendem, bejártam minden órára, le is vizsgáztam és kértem tőle egy időpontot, hogy személyesen beszélhessük meg a problémát. Szerencsére innentől már olajozottabban ment a dolog, azt leszámítva, hogy csupán 3 tantárgyat tudott felvenni nekem, mivel a legtöbb tárgy eddigre elkezdődött és utólag nem lehet csatlakozni.
Szerdán délelőtt újra vonatra ültem. Keletiből Nyugatiba, Nyugatiból Ferihegyre. Újra vegyes és paradox érzelmek dúltak kicsiny lelkemben. Egyik felem örült, hogy visszajöhetek az itteni barátaimhoz, akik közül néhányan igazán a szívemhez nőttek, másik felem viszont szomorú volt, hogy újra elmegyek itthonról. Mindig egy kicsit nehéz elindulni. Az idő legalább kellemes volt. Sütött a nap, picit fúj a szél, de nem zavaróan. Megfigyeltétek, hogy ha az idő kellemes, az emberek is kicsit megváltoznak? Köztük én is. Valahogy egy kicsit minden és mindenki mosolyog, amikor süt a nap. Biztos ismeritek azt a mondást, hogy: mosolyogj a világra és a világ visszamosolyog rád. Csak ajánlani tudom mindenkinek, próbáljátok ki, működik. Ahogy beértem a nyugatiba, kicsit sietősebben kellett lépkednem, hogy elérjem a vonatot. A bőröndöm elég nehéz volt, anyuék sok-sok finomsággal eresztettek útnak. Megtaláltam melyik vonat lesz az enyém. Eléggé tele volt, így próbáltam minél előrébb menni, hogy találjak helyet. Lent állt két kalauz a vágány mellett, egy férfi és egy nő. A férfi már viszonylag messziről odaszólt, hogy nehéz-e a bőröndöm, mondtam, hogy igen, eléggé. Felsegítette, amit nagyon megköszöntem neki. Leszállást követően valami nagyon kellemes érzés fogott el, amit nem tudok elmagyarázni. Valahogy kerek volt a világ. A segítőkész kalauz újra ott állt a vágány mellett. Viszonylag messze haladtam el tőle, mégis összeakadt a tekintetünk, melyet széles mosollyal nyugtáztunk. Ő ezt még egy udvarias biccentéssel is megtoldotta, majd hangosan elköszöntünk és jó utat kívánt. Valahogy olyan személyes pillanat volt egy viszonylag idegen városban. Majd pár perccel ezután egy kedves fiatal lány is a segítségét ajánlotta a bőröndöm lépcsőztetésében. Mondtam neki, hogy köszönöm, de már edzett vagyok sajnos bőröndcipekedésben. Ennek ellenére jött mellettem, az én tempómban, mintha azt "várná" mikor tud mégis valamit segíteni. A felüljárót elhagyva ő is kellemes napot és utazást kívánt mosolyogva. Ezek mind apró dolgok, de kellemes élményként maradnak meg.
A BBQ egyébként egy nagyon trendi dolog itt. Amint kisüt a nap Utrechtben, az összes ember kivonul a szabadba, hogy élvezzék a jó időt. Ilyenkor a parkok, terek zsúfolásig megtelnek, plédeken, étellel-itallal, társasággal és jó hangulattal heverésznek az emberek. Ha két fa között van egy fűcsomó, még azon is ülnek ilyenkor. És persze itt senki se lepődik meg, ha a park közepére valaki begördít egy grillezőt, és egy kis csapat nekiáll BBQ-zni. Ez olyan népszerű tevékenység, hogy egy nap két helyre is kaptam meghívást, köztéri BBQ-ra.
Mivel a hétvégére szuper időt jósoltak a levelibékák, Andrással (akivel Párizsban voltam) egy kis kirándulást terveztünk a tengerpartra. Reggel felszedett a kolinál kocsival és Hágát vettük célba.
Körbesétáltunk a városban, de én már tűkön ültem, mint valami rossz gyerek és mantráztam, hogy "beaaaach!!!".
Sétáltunk a homokos tengerparton, hallgattuk a tenger morajlását, körülöttünk bikinis és kisnadrágos gyerekek rohangáltak homokozólapáttal én pedig................... kabátban majdnem megfagytam :D
De azért gyönyörű volt.
A parton beültünk egy hangulatos étterembe, ahol megkóstoltam egy holland specialitást......csak sajnos a nevét nem tudom leírni, valami bonyolult, ha valaki ráismer, várom kommentben (palacsintatészta van apró korongokra szaggatva, töltelék nélkül, eszméletlen mennyiségű cukorral, jelen esetben tejszínhabbal és vanília fagyival):
Elmentünk egy SeaLife nevű helyre, ami a pesti Tropicariumhoz hasonló. 40-nél is több akváriumban elképszető mennyiségű, színű és fajtájú halacska és egyéb tengeri herkentyű várja (legalábbis várnia kell) a látogatókat, mint például:
Szerelem első látásra
CáPali és CáPeti (ha jól megnézed, mosolyog):
Teki:
És persze helyet kaptak a kisebbek is:
Voltatok már úgy, hogy a felhőtlen jókedv előhozta belőletek a gyermeket? Vagy bármi más....... szerintem néha mindenkinek szüksége van rá, hogy egy kicsit megzizzenjen. Egy gyönyörű napsütéses tavaszi hétvége egy homokos tengerparton jó társaságban kellő indok a bizsergésre. Ilyenkor jó egy kicsit gondtalanul örülni az apró dolgoknak és nem törődni azzal, mit szólnak mások :)
Vasárnap egy igazán bonyolult, különleges, új és egzotikus receptet próbáltam ki. Úgy hívják szaknyelven: túrós tészta. :) A főzést, mint tudományt még mindig nem űzöm dicsekvésre méltóan magas fokon, de ez pont egy viszonylag elronthatatlan és egyszerű kaja, ha az ember rendelkezik a megfelelő alapanyagokkal. (Ezúton is köszönöm szüleimnek és a WizzAirnek a szponzorálást, mely hozzásegített eme mesés ebédhez). Aki próbálta már, bizonyára egyetért velem, hogy nem könnyű egy személyre főzni és még az ételek íze sem ugyanolyan. Nem véletlenül van más íze egy óriási kondér gulyásnak és egy kis családi lábasosnak. A lényeg, hogy maradt még vacsorára is belőle. Este Facebookon jött a figyelmeztetés Jean-Marctól, hogy Mihail a szobám felé tart. Nem értettem, miért kell ehhez külön figyelmeztetést. Kérdésem nem maradt sokáig megválaszolatlan. Körülbelül 1 perc múlva dörömbölt Mihail az ajtómon Stif, a francia srác társaságában és letelepedtek nálam. Szép társaság voltak, mondjuk úgy, hogy nem voltak már szomjasak, plusz dolgozott bennük a zöldség egy helyi formája. Mihail meglátta a tányérom, egyből kérdezte, mi az. Mondtam, hogy túró. Ő legalább tudta, mi az. A francia srác még életében nem hallott róla, úgyhogy megkóstolta. Mihail konkrétan maga elé vette a tányért, és pillanatok alatt belapátolta az egészet. Ebből két dologra következtethettem -azóta se tudom, melyik volt-: Vagy jót főztem, vagy van az a szint és éhség, hogy már mindegy.
Annak érdekében, hogy kicsit jobban megismerjétek Mihailt, valamint hogy milyen emberekkel vagyok körülvéve, szeretném megmutatni a szobájának és egyben gyűjteményének egy részletét. Sajnos a teljes kollekció nem fért rá a képre.
Szeretnék még egy vicces hírt megosztani veletek "Ez azért pech" címmel, amit a neten olvastam ma. Természetesen holland államhatárokon belül történt az eset. Egy 50 éves motoros a sebességhatárt jócskán átlépve dorbézolt a fapapucsok által koptatott aszfaltokon, azonban megcsúszott és a szakasz további részét motor nélkül, háton teljesítette. (Komoly sérülés nem történt)
Mivel pont egy traffipax kamera előtt sikerült a manőver -még mindig 137 km/h-s sebességgel-, így egy rendkívül egyedi fényképpel bővítheti a családi albumot:
Idézet a fellebbezés szövegéből: "...ez nem minősül gyorshajtásnak, hiszen a képen nem ül a motoron. Nincs törvény arra, hogy gyalogos nem csúszhat 137 kilométer/órával."
Ez Hollandia. :D
És persze ez :)
Fontolva haladó. ez nagyon tetszik, találó! :) meg a motoros... meg úgy igazából az egész, kicsit azért irigyellek. :) na jó, azért az óraátállítást-emailes zűrt leszámítva! ;)
VálaszTörlésés igen: Mosolyogj a világra! :)