Nem azért nem jelentkeztem eddig, mert olyan kevés dolog történt, épp ellenkezőleg. Olyan sok, hogy egyszerűen nem volt időm arra, hogy leüljek és összeszedjem az eseményeket. Épp ebből kifolyólag most a teljesség igénye nélkül szeretnék megosztani néhány eseményt.
Egy konyhai élményemmel szeretném kezdeni (lesz majd több is ebben a bejegyzésben). A paprikáskrumplimat már említettem, íme a fotó:
Az fogyaszthatóságon felbuzdulva egy szinttel feljebb próbáltam lépni a szakácsok ranglétráján, elmentem bevásárolni, hogy aztán belecsaphassak a lecsóba. Szó szerint. Igazából a polcom elég szánalmasan néz ki,mert konzervekkel és zacskós kajákkal van tele, amit minden kedves látogatóm mély tisztelettel csodál meg minden egyes alkalommal. Lényegében elkönyveltek olyannak, aki életében nem fogott fakanalat a kezében. Pedig az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egyszerűen semmi alapanyagot nem kapok azokhoz az ételekhez, amiket otthon szoktam (vagy hogy ne essünk még csak költői túlzásba se), vagy valaha készítettem. Tejföl hiányában alapból kizárt egy főzelék, egy túrós tészta vagy egy rakott krumpli. Normális száraztésztájuk sincs. Igazából úgy gondoltam, hogy a lecsó pont az a kaja, amihez kizárt, hogy ne kapjak dolgokat. DE itt nincs olyan hogy kizárt, vagy lehetetlen. Én a lecsóból a tojásos verziót részesítem előnyben, így –javítsatok ki, ha tévedek-, de hagymára, paprikára, paradicsomra, kolbászra és tojásra lett volna szükségem. De hoppáhoppá. Egyszerűen nem létezik itt a zöldpaprika. Mivel a fejembe vettem, hogy ha almából is kell megcsinálnom, de én lecsót főzök, megpróbáltam a zöldpaprika legközelebbi boltban felfedezett rokonát megvásárolni, így tértem haza kaliforniai paprikával. Teljesen asszimilálódtam már, így számomra sincs lehetetlen. Még aznap el is készült a „Lecsó álá nedörlendc” névre keresztelt csoda, a kaliforniai paprikás lecsó. Félkész állapotában:
Még mielőtt elkészült életem első egzotikus lecsója, írtam sms-t Jean-Marcnak, hogy éhes-e, mert ha igen, épp egy magyar kaját próbáltam(!) készíteni, bár a végeredmény még kétséges, de jöjjön fel és kóstolja meg. Mikor megtudta mi ez, nevetett, azt mondta ismeri ő a lecsót, Németország déli részén is szoktak csinálni. Bevittük a szobába a serpenyőt, ahol Rosa orrát egyből megcsapta a lecsógőz és kérdezte mi ez,mert nagyon jó az illata. Végül nem laktam jól a lecsómmal, mivel 3an ettük az egy főre tervezett adagot, és nagyon ízlett a többieknek is :) Nagyon büszke voltam magamra.
Szerdai napom korán kezdődött, felkeltem, hogy elmenjek iskolába, azonban az eddig megszokottal ellentétben a tanárom nem követte a példámat. Ott ült az osztály egy része, és várta, mint a messiást. Kb. 20 perc után untam meg és hazatekertem. Az estém viszont nagyon jól alakult, 10 óra körül lementem Recephez, mivel egy laza kis pálinkakóstolót terveztünk apukám szponzorálásával. Megtartottam neki a rövid termékismertetőt, amit ő nem vett komolyan. szóltam, hogy erős, 55%-os, jófajta házi. "Ó az nem erős". Vizespohárba töltött. Eltudjátok képzelni a fejét azután, hogy beleivott...? :) Onnantól kezdve kis kortyonként iszogattuk, ízlelve és mindegyik után a "húúúúú de erős" kifejezés hagyta el a száját plusz egy megfogalmazhatatlan arckifejezés. Nagyon jó hangulatú privát este lett, bizonyára a pálinka jótékony hatásának is köszönhető volt, de egész kommunikatív voltam. Így derült ki például, hogy lehet mégis megpróbálkozhatok a rakott krumplival. Miután próbáltam Recepnek körülírni, mi az a tejföl, benyúlt a hűtőjébe és egy tejkrémként definiált dolgot vett ki, hogy ez talán hasonlít. Bár ők kicsit másképp fogyasztják. Kenyérre kenve mézzel, amiből kóstolót is kaptam. Nos, vagy valami eszeveszetten morbid ételt ettem (név szerint tejfölös mézes kenyeret) vagy mégse találtam rá az igazira és tovább kell vadásznom valami tejföl szerű készítményre.
Csütörtökön váratlan esemény következett be. Egy szem szekrénykémben leszakadt az egy szem polcocska. Így hát megismerhettem a „szükség nagy úr” mondás gyakorlati alkalmazását, mivel a polcot tartó tipli esett ki a szekrény falából, és pont úgy veszett el, mint az a darts nyíl, amit még 15 évesen a győri Sikátor nevű biliárdteremben sikerült úgy eldobnom némileg célt tévesztve, hogy amikor hetekkel később mentünk, még akkor is azt mondták a pultosok, hogy nem találják. azóta nincs hírem felőle. Így hát gyártottam én egy tiplit. mivel mondhatni korlátozottak a lehetőségeim, egész meglepő megoldás született. Nem is gondoltam, hogy ilyen hasznos tud lenni egy használt buszjegy :)
Estére sűrű program ígérkezett. 9 órakor kezdődött az International kitchen nevű rendezvény, melyet ezúttal kollégiumi szinten szerveztek a földszinten. Ennek az a lényege, hogy mindenki főz valamit (elsősorban a saját nemzeti konyhája remekei közül valamit), amit egy sornyi asztalon szervíroznak, mindenki viszi a saját kis tányérját és villáját és szabadon lehet kóstolgatni a különlegességeket. Én a jól bejáratott paprikáskrumplimmal készültem. Ezúttal ipari mennyiségben. Sms-ben kaptam a hírt, hogy a bolgároknak aznap nemzeti ünnepük van, amit este ünnepelnek, úgyhogy oda is hivatalos voltam, Recepék pedig az IK után a városba invitáltak bulizni. Tömör gyönyörnek ígérkezett a csütörtök estém. Azonban Naomi, az egyik csapattársam szervezeti analízisen keresztbehúzta kicsit az estém. A beadandó rám eső részét elkészítettem egy héttel határidő előtt, el is küldtem neki, erre ő utolsó este találta ki, hogy még egy másikat is nekem kell csinálni, ezzel befejezve az egész feladatot. Nem szeretném részletezni, mit gondoltam ekkor. De a paprikáskrumplimat nem hagytam annyiban, kimentem, megfőztem. Levittem és leraktam az asztalra, ami roskadozott a finomabbnál finomabbnak ígérkező csemegéktől. Az volt a terv, hogy mindenki mond pár szót a saját kreációjáról, de minden ki olyan éhes volt,hogy 5-4-3-2-1 felkiáltásra, az „1” után mindenki rávetette magát az asztalra, és pár perccel később sáska módra pusztították el a tányérok tartalmát.
A paprikáskrumpli sikeréről nincsenek pontos információim, az azonban biztos, hogy a hatalmas kondérban a végére szerencsére nem sok maradt. Vacsi után pedig az őrangyalom megint szolgálatba helyezte magát. Jean-Marc ugyanis többé kevésbé megírta nekem a beadandó végét, hogy mehessek bulizni a bolgárokkal. Úgy fél 1 körülre lettem kész. Átmentem a bolgárok szobájába, ahol már –március 4. lévén- sok sok puszival, öleléssel és gratulációval fogadtak szülinapom alkalmából. Az ünnepnap és szülinapom ellenére mégis az egyik legvisszafogottabb bolgár est részesévé válhattam. Csináltam pár képet, hogy tudjátok, miről beszéltem eddig, bár ezek korántsem tükrözik egy ilyen este hangulatát, történéseit, de azért lássuk:
Ivanka ilyet is tud
Itt már kezdődik az asztalontáncolás :)
Én se maradhatok ki:
Március 4, a szülinapom:
Fél12 körül dobott ki magából az ágy. Picit más időzóna szerint élünk itt, a reggel 11 körül kezdődik, a délután úgy 5-6kor, az este úgy 10-11 magasságában. Bekapcsoltam a laptopot, és óriási élmény várt. rengeteg üzenetet kaptam, amit ezúton is szeretnék megköszönni, a nap végére –próbáltam összeadni futtában-, de kb. 100 jókívánsággal tettétek szebbé a napomat. Nagyon szépen köszönöm!
Kezdésként elfogyasztottam az ünnepi ebédem, ami a maradék paprikáskrumpli és szintén előző napi maradék tejberizs volt. Annyira gyönyörű napos idő volt, hogy nem akartam semmiképp a 4 fal között maradni. Szerencsére mindig találni itt játszópajtást bármihez, én személy szerint a központba szerettem volna bemenni. Ez volt eddig a legtavaszibb nap, mióta itt vagyok. Nagy naívan én úgy gondoltam, hogy ma a nap is nekem ragyog :) Jean-Marc vállalta az áldozat szerepét, hogy bejöjjön velem a városba :D Utrecht mindig kellemes és szép város, de napsütésben….. Gyönyörű. Egészen más minden, ahova egy pici nap sütött, az emberek kiültek, kávéztak, beszélgettek. Felpezsdült minden.
Én személy szerint jelmezt szerettem volna nézni magamnak, mivel karneválra készülünk. Ez egy 4-5 napos hatalmas ünnep Hollandiában, melyet első sorban az ország déli részében tartanak. Az emberek beöltöznek, iszogatnak, felvonulás van, állítólag hatalmas buli. De erről majd mesélek, ha eljutottam. Az utunk végül egy „meglepetés hely”-re vitt. Egy csokoládé és süteményboltba!!! :) Mivel nincs szülinap torta vagy legalábbis valami hasonló nélkül. Ezután sétálgattunk össze vissza, keresve a napos utcákat, majd beültünk egy kávézóba. Én capuccinot kértem, Jean-Marc egy nagy kávét. Itt túlságosan komolyan veszik a szavak jelentését. E nagy kávé ilyen:
A kép torzít, az én capuccinom is hatalmas volt, de a kávé egy gyerekfejnyi csészében érkezett, kb. 3-szor nagyobb volt, mint a capuccinom (csak közelebb van a képen). Miközben kortyoltuk a saját koffeinforrásunkat, elkezdtük tervezni az Ibizai utunkat, amiből persze inkább egy nagy marhulás lett.
Körülbelül 6 órára értünk vissza a koliba. Épp megpihentem a kis fészkemben, amikor Mihail jött be hozzám egy elég érdekes ötlettel. A februári tavaszi szünet után éreztem, hogy itt az időérzék tényleg kicsit másképp működik, de az tényleg kiverte pár percre nálam a biztosítékot, amikor délután fél 7-kor Mihail „jó reggel sör”-re hívott át magukhoz. Lényegében 5-ször kérdeztem vissza a mondat minden elemére egyesével, hogy biztos jól működik-e a fejemben a google translator :D Beigazolódott, hogy ennyit még értek angolul, hogy „Come around for a good morning beer now”. Közben pedig lefoglaltam a repjegyem. Dublinba. :) Március végén megyek, meglátogatni egy –remélem- kedves barátomat. :) Sűrűsödik a március, de mikor, ha nem most, nemde? :)
Recep is készült nekem egy meglepetéssel. Feljött és egy „Reni süti” névre hallgató csodát hozott. Mondta, hogy egész nap azon gondolkodott, mivel lephetne meg a szülinapomon, így hát csak nekem kreált egy édességet. Kalóriabomba volt a javából, de egyszerűen isteni: Dürümbe bugyolálva csokikrém volt benne (70%os), mogyoróvaj, banánkarikák, méz és sajt. Tömör gyönyör. Sok-sok puszival együtt kaptam ezt a személyreszabott meglepetést. Utána pedig egy vacsira voltam hivatalos, Jean-Marc főzött nekem, igazából foglalmam sincs, hogy mit, de nagyon finom volt. Szóval aki azt kívánta, hogy boldog szülinapot, köszönöm szépen, teljesült!!! (Persze az hiányzik, hogy nem vagyok most otthon, anyuék meg a barátok körében.) De volt tortám is gyertyákkal, melyeket elfújva kívánni kell és az teljesül....... én még hiszek ezekben....... ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése