(sajnos még nem kaptam meg a friss képeket, amint megkapom, beszúrom, úgyhogy érdemes lesz később is visszalátogatni lecsekkolni őket;) addig itt a tartalmi rész )
Mielőtt rátérnék a címszereplőre, pát szóban elmesélném, hogy is telt a februári tavaszi szünetem. Nem is tudom, melyik nap írtam utoljára, de valahogy azután, hogy hazaértem. Nagyon furcsa volt otthon lenni. Vagyis inkább pont nem. Na ez bonyolult kicsit. Szóval épp mikor kezdtem megszokni az „új életem”, visszacsöppentem a régibe. Olyan érzésem volt, mintha az elmúlt egy hónapot csak álmodtam volna és sose jöttem volna el hazulról. Most, hogy újra itt vagyok, pont fordítva, mintha otthon se lettem volna……… Sehol se érzem otthon magam, de mégis mindenhol. Már most nagyon a szívemhez nőtt ez a város.
Kedden este „vendégségben” voltam. Veráék vártak „csudiszupi” hazai finomságokkal. Hogy nevén nevezzük a gyereket, frankfurti leves volt a menü és lángos, minden földi jóval (értsd: fokhagyma, tejföl, sajt). A gyomrom kellően rá volt készülve, mivel kb 2 hete terveztük, hogy ha hazamegyek, ezzel kedveskednek nekem. Iiiiiiiiiisteni finom volt mindegyik, hogy kedves orosz tanáromat idézzem és az általa elsajátított rendkívül hasznos szókincset, „paffá lettem tőle”. Sőt, CubaLibre koktéllal készültek nekem, úgyhogy jó köröm volt. Elmentem kocsival, vacsi után Vercsivel hazavittük a kocsit, és visszasétáltunk, mivel –társadalmi célú hirdetés következik- sosem ülünk kocsiba úgy, hogy ittunk!!
A szerda a keddi nap alapos kipihenésével kezdődött :) Majd a mami meglátogatásával folytatódott. Megmondom őszintén, nem emlékszem mi is történt még aznap. Bezzeg a csütörtök megint nagyon jó volt. Mondhatni tartalmas. Anyuék sulijában sportnap volt, ami annyit tesz, hogy a felsősökkel elmennek korizni, az alsósok a suliban ügyeskednek valamit. Eddig mindig suli volt nekem is, amikor ez a program volt, idén először pont nem, korizni meg imádok, úgyhogy elmentünk tesóval „kísérőtanárnak”, aminek külön örültek is, mivel egy fiatal tanárnő kivételével senki se merészkedett rá a jégre, úgyhogy elkélt a segítség pályán belül. Amúgyis imádok gyerekek közt lenni, de ez különösen tetszett. Ráadásul nagy szenzáció is voltam, hogy „úú, te vagy Jutka néni lánya??”. Igen. :) Két 5. osztályos fiút pedig tanítottam korcsolyázni. Annyira aranyosak voltak, remélem nem okoztam nekik traumával egybekötött „első korcsolyázás” élményt. :) Délután kávézás következett Lackóval, süti sajna kimaradt, mivel edzettem a gyomrom estére, ugyanis étterembe mentünk anyuékkal. A menü végéről nem hiányozhatott a somlói!! A Marcal Étteremben voltunk, és ha hiszitek ha nem, ott a világon a legjobb a somlói:)
A szünet hamar elröppent, észre se vettem és péntek este volt. Újra bőrönd pakolás, stressz, hogy miért nem fér bele minden, nem lehet összehúzni,stb. Plusz pénzembe került, de két bőrönddel jöttem vissza (egy normállal és egy kicsivel), a tartalmát pedig egy disznóvágós banda megirigyelhette volna: sült oldalas, sültkolbász, fasírt, füstölt kolbász, füstölt sonka, pirospaprika, egy üveg házipálinka és egy üveg Unicum. Azt a feladatot kaptam, hogy hozzak ki magyar piákat és csináljak nekik magyar kaját. Hát majd most megkapják ;)
Nem szerettem volna kísérleti nyulat csinálni a barátaimból, úgyhogy saját fogyasztásra kipróbáltam a paprikás krumplit, hogy ezután bátran invitálhassam meg a pajtásaimat egy magyar estre :)
A mai napom egy rohanás volt. Sok beadandóval és határidővel. Reggel 8kor mentem suliba, de útközben derült ki, hogy ma van a kolidíj befizetésének a határideje, aminek én a csekkjét sem találtam meg addig. Pontosítanék, nem is kerestem. Úgyhogy már ekkor tudtam, hogy óra után futnom kell haza, majd vissza az ingatlan irodába. Akkor még nem tudtam, hogy az interjú beadandóm miatt is futkosnom kell. Kiderült, hogy nem úgy kell beadni, mint ahogy én azt elképzeltem, hogy kinyomtatom és odaadom a tanár néninek. Kiderült, hogy ma délig fel kell tölteni valami programba, plusz egy kinyomtatott példányt valami dobozban el kell helyezni. 10.30ig volt órám, 11 után értem haza, megpróbáltam feltölteni a fájlt, hogy a suliban már csak nyomtatni kelljen, de valami olyan kódot is kért, ami nekem nem volt. Nem akartam ezzel időt húzni, visszarohantam a suliba (mondanom sem kell,hogy minden villamost és buszt ilyenkor kések le), de dél után pár perccel odaértem, kinyomtattam és bedobtam a dobozba. Próbáltam megkeresni a tanárt a kód miatt, de nem találtam. Hazajöttem és írtam egy mailt a hölgynek, hogy ez a problémám, mi a kód, megkaptam a választ is és a kódot is, úgyhogy ez sínen van :) A kolidíjat is sikerült befizetnem, beadandók is megvannak. Az élet szép. Korizáskor sajnos sikerült kicsit megfáznom, úgyhogy mivel az idő meglehetősen „holland”, előrrébb soroltam a gyógyulásom a biciklizésnél. Már kezdek egyre jobban kiigazodni a városban és a közlekedésen. A sulinkba ugyanis két féle képpen lehet eljutni: gyorsan vagy ingyen. :) Mivel van egy közvetlen busz, amihez csak egy picit kell sétálni a kolitól, viszont viszonylag ritkán jár, és kevesen utaznak rajta ezért csak elől lehet felszállni, így muszáj lepecsételtetni a buszjegyet. Lehet kerülni kicsit, villamossal be a vasútállomásra (amin szinte sosincs ellenőr, eddig 1 hónap alatt egyszer futottam csak belépjük [kopp-kopp-kopp, ezután pedig egy olyan busszal, amin mindig tömeg van és kb 3 percenként jár napközben. Ha reggel korán kell suliba mennem, akkor általában inkább fizetek, csak hamar és egyszerűen érjek be, de ha ráérek, akkor igyekszem spórolni. :) (de pszt)
Mindig is jellemző volt rám, hogy imádom kipróbálni az új dolgokat. Szinte minden területen, de kaják terén főleg. Egy étteremben is legtöbbször, ha meglátok valami furát, arra bökök rá, hogy én pedig azt szeretném. Így volt már alkalmam például struccot enni egy totál egzotikus helyen, Győrszentivánon :D Ha valahova elutazok, szeretem végigenni a nemzeti konyha menülapját, hisz szerintem így lehet igazán átérezni, hogy valahol máshol vagy –persze ha van tengerpart és pálmafák meg fehérhomok, könnyíti az érzést-.
Nemrég egy dél-koreai barátom (aki szintén „Beneluxlaan Hero") kiírta Facebookra, hogy „the best seaweed soup ever”, vagyis a legjobb algaleves valaha….. Ezt nem lehetett komment és „lájk” nélkül hagyni. Írtam neki, hogy biztos nagyon jó, de el nem tudom képzelni, milyen lehet. (Bár egyszer Győrben az Árkádban a kínai étteremben ráböktem az algasalátásra, hogy na azt kérek, szóval valami fogalmam mégiscsak volt). Hamar jött is a válasz, hogy ha szeretném megkóstolni, menjek fel a szobájába. Hát lehet egy ilyen ajánlatot kihagyni az extrémitás kedvelőjének? Ugye, hogy nem. :) Fogtam a kanalam és felcsattogtam a 6.-ra. Mona ha nem is tárt karokkal, de tárt ajtóval várt. Egyből mert is nekem egy csészébe. Amikor megláttam, hogy kis husidarabok úszkálnak a zöld csíkok közt, kicsit elbizonytalanodtam, hogy korea lévén nem valami csivava-e véletlenül. Nem venném a lelkemre, ha egy plázacica miattam siratná a kis drágáját. Mona megnyugtatott, hogy marha. Remélem nem rám mondta…..
Nekem végül is majdnem hogy bejött. Európai gyomornak és ízlelőbimbónak egy kissé fura. Kicsit beszélgettünk közben. Meglepődött, hogy én megdícsértem. Mesélte, hogy Ksenia, az orosz lány is átment megkóstolni, de szegény nem bírta lenyelni és kiköpte. Sajnálkozott, hogy ne haragudjon, de nem bírja megenni. Én mondjuk nem csinálnék ilyet, ha tudom, hogy egy viszonylag normális és elfogadható dologból készült. Ha a bálnáknak jó, nekem is…………. :) :) :)
Egy kicsit aktivizáljátok magatokat, ha van kedvetek. Ki evett már valami különlegeset? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése